HIRDETÉS

Halak - szeptember havi horoszkóp


A Halak, míg szakmailag úgy érzi, egy egészen új időszámítás kezdődött, s hatalmas energiákat megmozgatva vág bele dolgaiba, addig a szerelem terén némi megingást, bizalmatlanságot hozhat a szeptember, kérdés, van-e mindennek alapja?

A Halak a szeptember folyamán azon kevesek közé tartozhat, akik szívesen járnak be dolgozni, s, ha kell, néha még plusz munkát is lelkesen vállalnak. Ezen lendületes hozzáállásnak az lehet az oka, hogy eme amúgy is szorgalmas jegy képviselői nagy áttörést, vagy legalábbis mindenképpen pozitív fejleményeket várnak a szeptembertől, amikor is általában a legtöbb helyen vége a nagy szabadságolásoknak, s minden visszatérhet a megszokott kerékvágásba, tehát lehet érdemben haladni a munkával. Ez most azért is jó megközelítés lehet a Halak részéről, mert, ha idővel alább is hagy a lelkesedés, az addig felmutatott eredmények könnyen felkelthetik olyanok figyelmét munkájukra, akik ezt követően már egészen másképpen állhatnak majd hozzájuk, s ezt jó értelemben kell érteni. Az egyetlen, ami meglehetősen kedvét szegheti a Halaknak, az lehet, ha elmarad a "nagy durranás", ugyanakkor eme érdektelenség nem lesz tartós, hiszen e jegy szülötte alapvetően olyan helyen dolgozik tartósan, ahol élvezi is valamelyest, amit csinál, ráadásul, mivel valóságos "szorgalomfüggő", így akkor is képes becsülettel hajtani, amikor másoknak még munkába menni sincs jóformán kedve. Ez azonban nem rossz tulajdonság, így igazán büszke lehet rá, hogy így gondolkodik!

Szerelem

A párban élő Halak kapcsolatában a szeptember folyamán felütheti fejét egy bizonyos fokú bizalmatlanság, aminek többnyire önmaga, valamint párja megváltozott időbeosztása, s hirtelen el-eltűnögetései lehet a fő okozója. Azonban mint mindig, most is érvényes, hogy nem szabad mindjárt ítélkezni, inkább meg kell próbálni megbeszélni a dolgokat, s kideríteni, mi állhat a háttérben. A hosszú távú gyanakvás amúgy is csak degradál egy kapcsolatot, így mielőbb érdemes tiszta vizet önteni a pohárba, s, ha párja nem partner ebben, akkor valahogy mindenképpen érdemes valahogy mégis csak rábírni a lelkizésre, mintsem hagyja, hogy még a végén teljesen megszűnjön önök között az érdemi kommunikáció!

A jelenleg tartós párkapcsolaton kívül élő Halak a szeptembertől nagyon sokat várhatnak a magánéletüket illetően. Mivel ez a szeszélyes őszi hónap a nagy változások és újrakezdések ideje, nem is csoda, hogy eme jegy magányos képviselőit is áthatja eme kellemes, izgalmakkal teli időszak hangulata. Jól is van ez így, hiszen az efféle gondolatok nyitottá és kíváncsivá teszik az embert, ami megkönnyíti az ismerkedést. Ha valóban sikerül legyőznie óvatosságát kíváncsi természetének, akkor hamarabb célt érhet, mit gondolná, olyannyira, hogy még az októbert is ŐktŐbernek olvassa majd!

A Halak szeptemberi magánéletéről bővebben itt: Halak szeptember havi szerelmi horoszkóp