Bak - szeptember havi horoszkóp
A szeptember hónap a Bak számára a munkában egy igencsak frusztráló kellemetlenséget, míg a szerelemben némi elégedetlenség mellett, alapvetően kellemes perceget tartogat, mely körülmények közepette meglehetősen sok bosszankodásra, néha pedig egy-egy, mondhatni tökéletes napra, estére, éjszakára számíthat.
Ami a szakmai dolgokat illeti, eme változást hozó, őszi hónap során egy meglehetősen kellemetlen szituációval találhatja szembe magát munkahelyén. Lehet ez egy, esetleg a korábbiak során elhibázott döntés szerencsétlen végkifejlete, de akár egy kollegális támadás is, ami igencsak nehéz perceket, órákat, napokat okozhatnak önnek. Bármi is legyen a tényállás, valahogy rosszul jöhet ki az ügyből, olyannyira, hogy mindez hátráltathatja némelyest akár előmenetelét is. A legjobb, amit kihozhat a dologból, ha nem próbálja meg igazát bizonygatni, jó időre "napirenden" tartva ezzel az ügyet, mert azzal nem csak, hogy nem ér célt, hanem még inkább ront a helyzetén. Még, ha nehéz is, nyelje le valamelyest most ezt a békát, s akkor csak egy rossz falat marad a dolog, nem hónapokon át tartó, keserű szájíz! Egészségére is érdemes jobban odafigyelnie, s egy kis gyümölcskúrába, méregtelenítésbe kezdenie a nyári nagy evészetek után, különben még megrendülhet egészsége. A vitaminok most amúgy is jól jönnek, a hűvösebb idő közeledtével, hiszen ilyenkor szervezetünk is készül már az "ínségesebb hónapokra". Persze, mindez nem hangzik túl jól, de, ha igyekszik jókedvűen, némi öniróniával viszonyulni eme amúgy kellemes, kirándulós hónaphoz, minden viszontagság ellenére még kifejezetten jól is érezheti magát.
hirdetés
Szerelem
A jelenleg párkapcsolatban élő Bak szerencsésebb lesz a szerelemben, mint szakmai téren, s, ha nem hagyja, hogy a munkahelyi nyugtalanság és a gondok "belopózzanak" a hálószobába is, akkor igazán kellemes szerelmi együttlétekre, s boldog, békés percekre számíthat kedvesével. Ha pedig esetleg egy rivális tűnne fel a színen váratlanul, hogy megzavarja az idillt, egyszerűen, s elegánsan hárítsa a dolgot, hisz ne feledje, ön, minden hibája ellenére is, igazi, stabil társa kedvesének, így nehéz lenne önt bárkinek is kiütnie a nyeregből!
A szingli életet folytató Bak a szeptember során, könnyen azzal szembesülnek, mintha, a nyári bőség után egyszerre bezárultak volna előtte a kapuk, s mindenki hirtelen újra csakis az aktuális dolgával, karrierjével, s egyéb dolgaival foglalkozik, mintha nem is létezne olyan, hogy szerelem. A legjobb tehát, amit most tenni lehet, ha társra vágyik, hogy aktívan kell keresni olyan helyeket és eseményeket, ahol kissé felszabadultabb körülmények között ismerkedhet, különben a hónap során nem sok haladásra számíthat e téren, még akkor se, ha sok új embert ismer meg mostanában, akik néha még kacérkodnak is önnel.