Halak - május havi horoszkóp
A május egy meglehetősen keszekusza hónapnak ígérkezik az ön számára, kedves Halak, amikor is, mind a munka, mind pedig a magánélet terén összezavarodhatnak a dolgok, ha csak egy pillanatra is kiengedi kezéből az irányítást.
Családi békéje gyakran kerül veszélybe, s ezért otthon nem nyugalmat, hanem meglehetősen sok idegességet találhat, ami minden szempontból megnehezítheti hétköznapjait. Ha családi dolgai nincsenek rendben és nem tudja megfelelően kipihenni magát, bizony munkahelyén sem tud úgy teljesíteni majd, ahogy azt elvárná magától. Figyeljen oda családtagjaira egy kicsit jobban, és legyen megértő, ha felmerül valamilyen probléma. Oldják meg azt közösen, hogy ne lebegjen fejük felett és otthonukban az állandó feszültség. Szervezzen minél több programot szeretteivel, hogy ők is elfáradjanak, és ne kötözködéssel akarják levezetni felesleges energiáikat. Egészségi állapotával nem lesznek problémák ebben a hónapban, az egyetlen, ami megviselheti szervezetét, az a sok idegeskedés és az emiatt létrejövő fáradtság, azonban, ha sikerül kézben tartania a dolgokat, jut majd ideje egy kis relaxálásra is. Bizonyos pénzügyi kérdések eldöntésével mindenképpen várjon, mert ez a hónap nem alkalmas a fontosabb elhatározások meghozatalára.
HIRDETÉS
Szerelem
Ha kapcsolatban él, kedves Halak, úgy ebben a hónapban egy láthatatlan, de érzékelhető probléma borzolja a kedélyeket ön és partnere között. Esetleg egy ki nem mondott sérelem az, ami a felszín alatt folyamatosan megmérgezi az együtt töltött időt. Párja, úgy tűnik, nehezen nyílik meg és nem szívesen beszél gondolatairól. Legyen vele megértő és türelmes, hátha úgy könnyebben megnyílik és meg tudják beszélni közös dolgaikat.
Szingliként ez a hónap igazán izgalmasnak ígérkezik, kedves Halak, főként, ha szereti a kalandokat. Valószínűleg, nem élete szerelmére fog rátalálni, de összegabalyodhat valakivel, akivel sok-sok, igen kellemes órát tölthetnek együtt. Ez a forró, futó románc éppen megfelelhet most önnek, amennyiben éppen egy szakítás után van, mert tovább tudja lendíteni a nagy csalódáson, maximálisan megerősítve önbizalmát.