Skorpió - február havi horoszkóp
A február során a Skorpió számára az jelentheti a legnagyobb kihívást, hogy túlságosan is energetikus és kitartó hozzáállása miatt, mások gyakorta próbálhatják meg önre testálni a feladatok nehezebb részét, s ez idővel túlhajszoltsághoz vezethet. Szerelmi téren is kifejezett aktivitás jellemezheti, amihez viszont kedves nem lehet mindig partner, így kisebb őszzörrenések fordulhatnak elő e téren, ennek ellenére, komolyabb problémákra nem lehet számítani.
Februárban a Skorpió rengeteg feladattal szembesülhet, aminek ugyanakkor jó részét magának generálja, újdonsült, jó ötletei és maximalizmusa által. Az efféle hozzáállás, annak ellenére, hogy dicsérendő, a legkiválóbb szervezés mellett sem tartható hosszútávon, egyszerű, fizikai korlátok miatt. Ne arra törekedjen, hogy minél több mindent, minél rövidebb idő alatt elvégezzen, mert annak hamar kimerültség és káosz lesz a vége, hanem inkább arra, hogy sikerüljön ráállnia egy tartós teljesítményre. Ehhez ugyanakkor az is szükséges lehet, hogy néha nemet mondjon egy-egy felkérésre, vagy megkeresésre, ugyanis hajlamos a szabadidejét mások segítésére, pluszmunkákra áldozni, s máris hiába a maga dolgainak jól szervezettsége, borul megint minden. A pihenőidőt tehát szigorúan tartsa be, s azzal töltse, ami tényleg testi és lelki regenerálódását segíti. Annál is inkább érdemes odafigyelnie az ilyesmire, mivel e hónap során emésztőrendszeri panaszok léphetnek fel önnél, aminek javulását sem a túlterheltség, sem pedig a stresszes életmód nem segít elő. Vigyázzon magára és tartsa be menetrendjét, akkor hamar túl lehet az egészen, s nem lesz több epróbb kellemetlenségnél!
HIRDETÉS
Szerelem
A tartós szerelmi kapcsolatban élő Skorpió februárban, rendkívül energikus lehet szerelmi téren, talán érezve az enyhébb idő közeledtét, ám nem biztos, hogy párja is képes lesz tartani vele a lépést, különösen, ha gyakorta, hirtelen váltásokkal tér rá a lényegre. Ez a helyzet apróbb feszültségeket eredményezhet önök között, különösen a hónap első felében, melyeket a legegyszerűbben úgy oldhat, ha igyekszik kellő mennyiségű időt szakítani a sütő előmelegítésére is, mielőtt betenné a pitét...
A jelenleg egyedül élő Skorpió igen intenzív párkeresésbe kezdhet a február során, amiben a legnagyobb sikereket a hónap derekán érheti el, azonban most sok múlik kitartásán és kompromisszumkészségén, ugyanis ezek határozhatják meg, hogy az ekkor kialakult kapcsolat mennyire lesz képes elmélyülni, s ez által tartós maradni hosszútávon.