HIRDETÉS

Mérleg - február havi horoszkóp


A Mérlegen februárban úrrá lehet a kimerültség,a fáradság, ami nagyban kihathat teljesítményére, valamint társas kapcsolataira is egyaránt. Szerelmi téren ugyanakkor, meglehetősen nyugodt, már-már eseménytelen hónapra lehet számítani, ami, míg a párkapcsolatban élőknek jó hír, addig a jelenleg egyedülállóknak már meglehet, hogy kevésbé.

Február első napjaiban meglehetőse fáradság foghatja el a Mérleget, amibe hajlamos lehet belemerülni, főként, ha annál inkább igyekszik bizonyítani, ahelyett, hogy alaposan kipihenné magát. A helyzet ráadásul súlyosbodhat, ugyanis bizonyos munkahelyi problémák miatt fejfájás, vagy álmatlanság gyötörheti, s ez érthetően, még inkább kimerítheti amúgy is csökkent energiatartalékait. A gyakorta elnyűtt állapotából fakadóan, e hónap során ingerlékenyebb is lehet, ami, mind baráti körében, mind pedig szeretteivel kapcsolatban, súrlódásokhoz, esetleg nagyobb veszekedésekhez is vezethet. Mindez ellen azonban sokat tehet, ha a viszontagságos körülmények ellenére is igyekszik megőrizni mentális és fizikális fittségét. Ennek érdekében, mozogjon, sportoljon minél többet, már egy fél órás futás is többet érhet, mint a semmi, valamint hetente legalább egy alkalommal iktasson be napirendjébe egy 12 órás időszakot, amikor zavartalanul pihenhet, még, ha nem is sikerül végigaludnia az egészet.

Szerelem

A jelenleg tartós kapcsolatban élő Mérleg számára a február egy kifejezetten nyugodt, kielégítő hónapnak ígérkezik, amikor is nem lehet nagyobb összekapásokra számítani, ugyanakkor a jóból is megárthat a sok! Ha mindemellett nem iparkodnak túlságosan kedvesével azon, hogy rendszeresen megéljék szerelmüket, testi és lelki értelemben egyaránt, akkor a dolog odáig fajulhat, hogy egészen érdektelenné válhatnak egymás iránt, s egyszer csak azon kapják magukat, hogy szinte már csak az alvás az egyetlen, amit közösen csinálnak. Beszélgessenek nap, mint nap egy kicsit, valamint időnként simogassák, masszírozzák át egymást, ami nem csak önmagában eshet jól, hanem remek hangulathozó is lehet még fáradtan is, egy röpke, de annál élvezetesebb szerelmeskedéshez.

A jelenleg egyedülálló Mérleg februárba, szinte teljes mértékben képtelen lehet koncentrálni magánéletére, ami által valósággal romokban heverhet az egész. Ezen csak egy dolog segíthet, mégpedig, ha a sarkára áll és tudatosan felveszi a harcot a fáradság és a belőle eredeteztethető érdektelensége ellen, valamint, ha nem hagyja, hogy gyakran kissé zilált lelki állapota kifelé is látszódjon, ugyanis ez akadályozhatja most, hogy bevonzza életébe a szerelmet.

A Mérleg februári magánéletéről bővebben itt: Mérleg február havi szerelmi horoszkóp