Kos - június havi szerelmi horoszkóp


Pár nélkülieknek:

A jelenleg szingli Kos magánélete is szerencsésen alakulhat júniusban, mindez elsősorban ugyanakkor azon múlik, hogy mennyire hajlandó nyitott lenni másokra. Impulzusai akár segíthetik is az ismerkedést, de ha komolyabb és elkötelezett kapcsolatra vágyik, mindenképpen fékezze ezeket, és figyelmesen fogadja be mindazokat az érzelmeket és jelzéseket, amelyeket kiszemeltje küld Ön számára. Előfordulhat ugyanis, hogy túlzott önbizalmával, vagy éppen azáltal, hogy talán öntudatlanul is teljes egészében a saját kezébe veszi az irányítást, a lehetséges partnerét egészen elriasztja, és úgy tűnhet számára, hogy túl egyoldalú volna a kapcsolatuk. Fontos ugyanakkor, hogy az ösztönös megérzései és szenvedélyes döntései semmiképpen nem olyan személyiségjegyek, amelyeket szégyellni, vagy esetleg rejtegetnie kellene, hiszen ezek bámulatos lendületet jelenthetnek egy kibontakozóban lévő kapcsolatban éppúgy, mint a több éves együttélés során. Sokkal inkább arról van szó, hogy megtanulja, mikor van szükség a spontán cselekedetekre és mondatokra, és mikor tesz sokkal inkább jót azzal, ha figyelmesen meghallgatja azt, aki a bizalmát Önbe vetette.

Párkapcsolatban élőknek:

A párkapcsolatban élő Kos számára végre igazán jól alakulhat minden a magánéletét tekintve - ha voltak is kisebb-nagyobb problémák, ezek most jó eséllyel enyhülnek majd. Vagy azért, mert sikerül megtalálnia a megoldáshoz vezető utat, vagy azért, mert a külső körülményekben tapasztalhat a korábbiakhoz képest kedvező fordulatot. Különösen pozitív lehet, ha sikerül átadnia magát a gyakran intenzív érzelmeknek és érzéki élményeknek, ami erősítheti az Ön és párja közötti bizalmat is. Ebben a hónapban többször érezheti úgy, hogy sikerül bizalmas légkört kialakítaniuk maguk között, ami különösen is kedvezhet annak, hogy kifejezzék, mit éreznek egymás iránt.

Különösen is érdemes lehet köszönetet mondani az olyan apró áldozatokért, amelyeket nap mint nap meghoznak, de amelyekről a hétköznapok sürgés-forgásában gyakran szinte természetesnek veszik, hogy ezzel fáradozik a társuk. Ha azonban valamilyen hosszú távú döntést szeretnének hozni, annak nem feltétlenül kedvez az idilli környezet, hiszen hajlamosak lehetnek túlzottan is elhamarkodott és a kockázatokkal nem számoló döntés mellett határozni.