Nyilas - január havi horoszkóp
A Nyilas januárban, rendkívüli kreativitást, s így termékenységet mutathat a munka terén, ami kitörő lelkesedésével párosulva, igencsak nagy eredmények elérésére teszi képessé! Ami a magánéletét illeti, az időhiányt és az apróbb bosszúságokat leszámítva, igazán kellemes és mély érzelmekkel teli éjszakákra számíthat majdnem eme hűvös hónap egésze során.
A kozmosz most azt mutatja, hogy a január egy igen sikeres hónap lehet, amennyiben képes lesz száz százalékosan arra koncentrálni, amiben jó, s túllépni azokon a területeken, vagy részfeladatokon, amikben nem a legjobb, hiszen így haladhat a leggyorsabba, leghatékonyabban. Mivel most a kommunikáció terén is remekelhet, nagy sikereket könyvelhet el, ha üzletfelekkel, ügyfelekkel tárgyal, sőt, ha jelenleg beosztottként dolgozik, akkor most nagyobb eséllyel tárgyalhat feletteseivel is, önmaga, vagy mások érdekeinek képviseletében egyaránt. Ha logisztikával, vagy informatikával foglalkozik, akkor most könnyen rábukkanhat olyan újító szellemű megoldásokra, melyek nem csak az ön, hanem munkatársai életét is megkönnyíthetik az adatkezelésben, s emiatt, akár több szinten is elismerésekre számíthat. Egészségét illetően azonban legyen óvatos, mert gyakori kialvatlansága, vagy éppen nem megfelelő rendszerességű étkezései kellemetlen betegségekhez, s gyakorta torokfájáshoz, vagy más, meghűléses betegségekhez vezethetnek. Családi életében törekedjen arra, hogy minél inkább erősödjenek az önhöz kapcsolódó bizalmi szálak, s ezt a legkönnyebben most azzal érheti el, ha többet hallgat, mint beszél a nagy lelkizések során.
HIRDETÉS
Szerelem
A jelenleg tartós szerelmi kapcsolatban élő Nyilas számára meglehetős gondot okozhat, hogy kedves egy kicsit mintha semmibe venné azokat a dolgokat, amiket mond, de legalábbis, akarva, vagy akaratlanul, figyelmen kívül hagyná véleményét, nem lenne tekintettel rá. Ne vegye a szívére, s legyen türelmes párjával, mert lehet, hogy nyomós oka van rá, amiért dacol önnel. Egy arra alkalmas pillanatban, üljön le vele és próbálja meg, ha más nem kerülővel is, de kiszedni belőle, vajon van-e mélyebb oka érthetetlen figyelmetlenségének.
A jelenleg egyedül élő Nyilas számára a legnagyobb kihívást szerelmi téren a rendszeres, már-már krónikus időhiánya okozhatja, továbbá az, hogy néha annyira kifáraszthatják a hétköznapi teendők, hogy az amúgy is kevés szabadidejében már csak arra van ideje, hogy hazaérve lezuhanyozzon, s ágyba dőljön, amíg újra nem csörög az a fránya ébresztő. Próbálja meg rendszerezni valahogy életét és, ha kell, direktbe, aktívan keresni a lehetőséget a pártalálásra, különben a februárt is úgy kezdheti, mint a januárt: egyedül.