Kínai horoszkóp 2020 - Patkány

Kártyaképek forrása: pixabay.com; Fotó: Teresa Hwang, Licenc: CC0; Link: https://pixabay.com/hu/users/thwangfsdesign-178313/

hirdetés

A Patkány szülöttének sok-sok kedvező fordulatot hozhat az év, azonban hiába lehet minden a legnagyobb rendben vele, gyakran úgy érezheti, mintha valami hiányozna az életéből. Ez azonban nem kell, hogy kedvét szegje, sőt a folyamatos vágy és késztetés arra, hogy tökéletességet hozzon el az életébe arra sarkallhatja, hogy nagyobb érdeklődéssel és erőfeszítéssel végezze a mindennapi kihívásai megoldását csakúgy, mint a munkáját. Néha persze azért jó lesz pihenni és meglelni a belső békéjét, a nagy szorgoskodás közben ugyanis lehetnek időszakok, amikor kimerül. Munkahelyén alapvetően kedvező kapcsolatokat tarthat fenn és alakíthat ki, azonban nem kizárt az sem, hogy egy-egy kiváltképpen jó kapcsolatban a romantikus kapcsolat lehetősége is felmerül, amivel jobb vigyázni, ha ez nem kifejezetten cél. Még a munkánál maradva a patkány számára nagyszerű lehetőséget jelent, hogy egyfajta mély bölcsességgel állhat összeköttetésben, amely kellő időben feltárhatja számára, hogy melyek azok a tettek és döntések, amelyek jövedelmezőek lehetnek a számára, vagy előrelendíthetik a karrierjét. A munkakereső patkánynak ellenben valamivel több kihívásra lehet számítania, kiváltképpen akkor, ha kifejezetten azért fog váltásba, mert egy jobb állást, pozíciót szeretne kivívni magának. Ilyen esetben igazán bele kell adnia mindent a sikerhez, de felmerülhet benne a kérdés: valóban megéri a rengeteg fáradság, pusztán azért, hogy egy picit előrébb jusson? Meglehet, hogy más esetben csupán várakoznia kellene egy picit, s addig is szorgosan munkálkodni, mert jöhetnek még kedvezőbb idők is. Mindez ugyanakkor nem jelenti, hogy ne volna érdemes lecsapni egy jó lehetőségre!

hirdetés

Szerelmi téren ezúttal lehetnek kisebb-nagyobb bökkenők, amelyek a Patkány útját állják, és leginkább az éppen szingli Patkány számára lesz nehéz a helyzet, hiszen sokan vágynak továbbra is a szerelemre, s hogy e "vetélytársai" közt sikerrel megtalálja a számítását, határozottan is kreatívabbá és bátrabbá kell válnia, mint azt pusztán természete sugallná. Fontos, hogy sokat legyen közösségben, és nyitott legyen mások felé. Az, ha valaki könnyen megközelíthető, meleg személyiséggel rendelkezik, nemcsak a barátkozást teszi egyszerűbbé: éppenséggel nagyobb eséllyel szólítják őt meg romantikus kapcsolat reményében is, hiszen nem tartanak nagyon durva elutasítástól. Jó ötlet lehet az is, ha olyan közösségbe jár, ahol hozzá hasonló emberekkel találkozhat, hiszen nincs is nehezebb annál, mintha a pár két tagjának teljesen eltérő életmódját kell valahogy összeegyeztetni - még ha az első hetekben, hónapokban ez a kérdés talán nem is merül fel nagyon gyakran. A párkapcsolatban élő Patkány számára fontos feladat, hogy fokozatosan apró lépésekkel javítsa a kapcsolatát, és ha ennek nincsenek is nagyon látványos eredményei, mindenképpen jó jel, ha fejlődés mutatkozik, legyen az bármilyen mértékű is. Pénzügyeit tekintve a Patkány valószínűleg nem lesz nagyravágyó, és különösebb nehézségek sem állják majd útját. Mindez azt is jelenti, hogy nyugodtan koncentrálhat más feladatokra, amelyekben sikeres szeretne lenni, hiszen az anyagiak miatt nem kell majd sokat aggódnia.