Ikrek - december havi horoszkóp


Az Ikrek decemberben, meglehetősen felfokozott érzelmekre, szerelmes összebújásokra és meghitt pillanatokra egyaránt számíthat, azonban, ezzel párhuzamosan a pénzügyi helyzete, minden előrelátása és pénzmegfogási törekvése ellenére, igencsak meginoghat.

Míg az év végén a munka mennyisége inkább csak növekszik, "még ezt is gyorsan be kéne fejezni" alapon, addig az anyagi megbecsülés mértékében most nem lehet emelkedésre számítani, nem úgy a kiadásokat illetően, kedves Ikrek. Annál is inkább megrendülhet költségvetése, mivel most nemcsak, hogy nem sok munkahelyi pluszra számíthat, hanem még családja irányából is, érthetően, megcsappanni látszanak a támogatások, sőt, szerettei is inkább csak viszik a pénzt, mint hoznák. A megoldás ugyan kézenfekvő, de nem feltétlenül megvalósítható, így alkalmasint jobb, ha beletörődik, hogy ez most egy ilyen hónap. Egészségét illetően, a legnagyobb problémát kimerültsége, s az ebből fakadó, időszakonként jelentkező megfázásai jelenthetik, melyek, bár kellemetlenek lehetnek, nagyobb problémát feltehetőleg nem okoznak majd, különösen, ha a hajtás ellenére is néha azért törekszik arra is, hogy érdemben kipihenje magát.

hirdetés

Szerelem

A párban élő Ikrek magánélete nagyon is kielégítőnek, és egyszersmind izgalmakkal telinek ígérkezik december havában, amikor is a meghitt, bensőséges pillanatoké, s a heves, de mégis, annál romantikusabban együttöltött éjszakáké lehet a főszerep, persze, ez kedvese hozzáállásától is nagyban függni fog, hogy ő jelen állapotában, mennyire képes partner lenni a dologban. Ha sikerül szenvedélyében osztozni vele, akkor igazán kellemes, szerelmes, bódult hónap várhat önökre! Ne adja fel a próbálkozást, hisz, párról lévén szó, ha ön akarja, az már ötven százalékos siker!

A jelenleg szingli Ikrek esetében a december folyamán az intellektualitásé, a plátói szerelemé lehet a főszerep, persze, ez korántsem sem azt jelenti, hogy teljesen eseménytelen hónapnak nézne elébe, sőt! Könnyen előfordulhat, hogy a testi vágyak kissé háttérbe szorulása olyan új érzelmi magasságok megélésének ad teret, melyekre hosszútávon és eredményesen építkezhet az által, hogy jobban képes eldönteni, mit is vár el egy kapcsolattól, mi az, amire vágyik, s mi, amire egyáltalán nincs szüksége soha többé. Eme felismerések joggal, új reményekkel tölthetik el és feltöltődve, álmokkal teli köszöntheti az újévet. Ha pedig közben becsúszna valami? Miért ne mondana igent!