Oroszlán - augusztus havi szerelmi horoszkóp


Pár nélkülieknek:

A jelenleg a szingli lét örömeit élvező Oroszlánok erotikus kisugárzása az augusztus folyamán megsokszorozódhat, így hát nem is csoda, hogy úgy vonzzák az ellenkező nem képviselőit, mint a légypapír. Eme hatalmas energiákkal rendelkező és ráadásul maximalista jegy képviselői ráadásul pontosan érzik is mindezt, s nem haboznak rá dobni erre még egy lapáttal, külsejük apróbb-cseprőbb változtatásai által. Ami még esetleg hiányozhat ahhoz, hogy augusztusban végre megleljék azt a személyt, akire igazán vágynak, az az, hogy ne csak a hódítás gyönyöreire koncentráljanak, hanem, kissé visszafogva az eme területen megszokott dominanciájukat, teszteljék, vajon a lehetséges jelentkezők közül kik azok, akik visszafelé is képesek adni legalább olyan erős érzelmi impulzusokat, mint amilyenekkel eme királyi jegy szülöttei képesek udvarolni, ha lángra lobban szerelmük!

hirdetés

Párkapcsolatban élőknek:

A tartós párkapcsolatban élő Oroszlánok, jórészt az életük szinte minden területén jelentkező, teljesítményorientáltságuk miatt, e hónap során hajlamosak kissé háttérbe szorítani érzelmeiket, hanyagolni kapcsolatukban a formaságokat, pedig kétségtelen, hogy néha ezek is legalább annyira fontos szerepet játszhatnak egy párkapcsolat egészséges működésében, mint a stabil, mély érzelmek és a szexuális vonzódás. Párjuk valószínűleg, akár jobban, akár kevésbé, de érzékelteti is ezt az Oroszlánokkal, akiknek érdemes eme jeleket komolyan venniük, ha nem akarják, hogy rohamosan lazulni kezdjen szerelmi kötődésük egymáshoz.

Szerencsére, az Oroszlán remek konfliktuskezelő képességgel és nemes lélekkel rendelkezik, így nagyvonalú gesztusaival hamar feledtetni tudja majd a bonyodalmakat kedvesével. Ha így tesz, s nem hagyja, hogy más túlságosan is lekösse figyelmét, akkor a hónap végére egy egészen új, izgalmas oldalát is megismerheti párjának, amit eddig még szinte észre sem vett, pedig most sok örömét leli benne!

Az Oroszlán általános augusztus havi horoszkópja itt olvasható: