Vízöntő - augusztus havi horoszkóp
A Vízöntőknek augusztusban a munka terén, amellett, hogy a kollegális konfliktusaik enyhülnek, a főnökséggel ugyanakkor kibontakozhat egy nagyobb nézeteltérésük, míg a szerelem terén igazi nyári esték várnak rájuk, amikért érdemes elragadtatni magukat.
Ha valakikre, hát a Vízöntőkre igazán nem lehet azt mondani, hogy nincsenek saját gondolataik, azt pedig már végképp nem, hogy nem tartanának ki a végsőkig igazuk mellett. Eme alapvetően jó tulajdonságuk most egy kicsit meg is kavarhatja a szálakat munkahelyükön, ahol is bizonyos szituációkban főnökeik igazságtalan elbírálásával találhatják szembe magukat, s ezt nehezen viselik. Ilyen helyzetben talán a legjobb, amit tehetnek, hogy igyekeznek nem belemenni vérre menő vitákba, hisz gondolják csak el, kár energiát pazarolni egy olyas valakire, akivel nem azonos sem a szint, sem pedig a tárgyalási alap. A legjobb tehát, ha ügyet sem vetnek a szürreális kijelentésekre, s inkább bólogatnak (még, ha nehezükre is esik), aztán meg csinálnak mindent úgy továbbra is, ahogy azt a legjobbnak ítélik. Ha pedig már úgy érzik, nem bírják tovább, vegyenek ki pár szabadnapot és töltsék azt el egy kis természetjárással, olvasgatással, pihengetéssel, mindennek már amúgy is rég itt lenne az ideje, mert szervezetük kezdi jelezni, kissé túl van terhelve, s szüksége lenne a regenerálódásra, mielőtt súlyosbodnának az egészségügyi panaszaik.
hirdetés
Szerelem
A párban élő Vízöntőre augusztusban szerelmes, nyárvégi éjszakák várnak, különösen, ha félre tudják tenni hétköznapi gondjaikat, s igazán át tudják adni magukat fejben is, nem csak testiekben a pillanatnak. Párjuk vonzalma nagyban függhet most attól, hogy mennyire odaadóak, mennyire hajlandóak megnyílni előtte. Ha mindenben készségesek lesznek vele szemben, jutalmuk kapcsolatuk lelki és testi stabilizálódása, s szerelmesen, fülledt erotikában gazdag éjszakák lesznek, ami, valljuk be, irigylésre méltó állapot!
Az augusztust pár nélkül kezdő Vízöntők szinte egész hónap során számíthatnak éppúgy pozitív, mint negatív tapasztalatokra, aminek következtében igencsak szeszélyes időszaknak ígérkeznek az elkövetkezendő hetek. Nagyon szemfülesnek kell most lenniük ahhoz, hogy ki tudják szűrni az adódó lehetőségek közül, melyek rejtenek valódi közeledést, s melyek komolytalanok. A jó az egészben az, hogy, ha esetleg augusztus végéig sem lelnek párra, legalább egy izgalmas és tapasztalatokban gazdag hónapot tudhatnak majd maguk mögött, aminek később még hasznát vehetik.
A Vízöntő augusztusi magánéletéről bővebben itt: