Kos - július havi szerelmi horoszkóp


Pár nélkülieknek:

A pillanatnyilag pár nélkül élő Kosoknak a nyár középső hónapja igazán nagy lehetőségeket hordoz magába, melyeket jórészt maguknak köszönhetnek, lehengerlő és sokszor ellenállhatatlan magabiztosságukból fakadóan. Mivel júliusban a csillagok állása szakmai elismeréssel kecsegtet, s ez mindig jó hatással van a karrierközpontú Kosokra, mindezen pozitív vetület szintén megjelenik majd a szerelmük fizikai megélése terén is eme hős szerelmes jegy szülötteinél. Ehhez pedig nem nehéz partnert találniuk egy-egy túlfűtött éjszakára, amennyiben bevetik csáberejüket, így, csupán az egyetlen csapda, amibe beleeshetnek, hogy olyas valakire pazarolják idejüket és energiájukat, akiről aztán a végére könnyen kiderülhet, hogy meg sem érdemelte. Eme mellényúlást azonban könnyű elkerülni egy kis önkontroll gyakorlásával, mielőtt heves etyepetyébe kezdenénk valakivel, így növelve az esélyét annak, hogy akár hosszú távon is működőképes legyen a dolog!

hirdetés

Párkapcsolatban élőknek:

A párban élő Kosokra is nagy hatással lehetnek a kisebb-nagyobb munkahelyi sikerek, melyek eredményeként, bár fáradékonyabbak, de alkalmanként annál hevesebbek lesznek az ágyban, a saját és párjuk nem kis örömére. Az érzelmek mindig is kulcsszerepet játszanak egy kapcsolatban, s a hozzáadott értékük nagyban növeli az együttlétek megélésének mélységét, ami pedig a párunkhoz fűződő kötődésünket erősíti.

Mindebből tehát az következik, hogy néha érdemes nem csak úgy nekiesniük egymásnak, hanem, még, ha nehéz is, időt szakítaniuk egy kis bevezető "romantikázásra", ami sokat dobhat az együttléteken. Meg látják, nem lesz majd elpazarolt idő mindez, ráadásul kellemes emlékeket ébreszthet azokból az időkből, amikor még félve nyúltak csak egymáshoz, s egy-egy ajakcirógatásba is teljesen beleszédültek...