Bika - január havi szerelmi horoszkóp
Pár nélkülieknek:
Az aktuálisan szingli életmódot folytató Bika januárban rengeteget regenerálódhat, fejlődhet érzelmileg, aminek következtében egyre inkább körvonalazódni érzi önmagában, milyen párra, s milyen kapcsolatra is vágyik igazán. Ez egy igen nagyfokú feltételrendszer növekedést okozhat, aminek következtében, szinte már-már nehezen is elképzelhető, hogy egyáltalán létezik-e olyan ember a közelében, aki megfelelne magas elvárásainak. Ettől függetlenül, akárki, akármit is mond, ne adja lejjebb, kedves Bika, hisz az eddigiek során talán éppen ez volt a rossz választások fő oka, azaz, hogy lejjebb adta igényeit, ez által olyanokkal is kapcsolatot alakított ki, akikről már az elején érezhette, nem lehet hosszútávon közös jövőjük. A minőségben való gondolkodás és önálló vélemény mindig nehezebb utat jelöl ki az egyén számára, de hosszútávon, ha az ember a végére ér egy ilyennek, a jutalma is sokkal nagyobb lehet, így megéri a türelem és a határozott hozzáállás. Ami könnyebben jön, könnyebben is múlik, viszont, aki képes rendszeresen küzdeni az ember kegyeiért, szerelméért, az eme hozzáállásával bizonyítja a leginkább, hogy valóban és őszintén szeret, ennél jobb szűrő pedig nem is létezik a világon! Ne adja magát könnyen, kedves Bika!
HIRDETÉS
Párkapcsolatban élőknek:
A jelenleg tartós szerelmi kapcsolatban élő Bikát a január folyamán, kifejezetten frusztrálhatják a mélyre számtó gondolatok, ugyanis most inkább egy vidám és örömteli, felszabadult szerelemre vágyik. A kapcsolati problémák folytonos átbeszéléseit ezért éppúgy terhesnek érezheti, mint a dolgok túlspilázását, vagy túl romantikázását. Ha jelenlegi párja partner ebben és osztja véleményét az "egyszerűen csak szeressük egymást és érezzük jól magunkat együtt" filozófiát, akkor egy igazán fergeteges hónapra számíthatnak, amikor is a nevetésről, a szerelmükről és boldogságukról szól majd minden.
Ha azonban kedvese most sokkal melankolikusabb, elvonulósabb, esetleg zárkózottabb hangulatban van, akkor meglehetős feszültségek keletkezhetnek kapcsolatukban, aminek hosszútávon, kiszámíthatatlan következményei lehetnek. Annál is inkább, hiszen egy kapcsolat lényege nem az, hogy az ember rosszabbul, hanem éppen ellenkezőleg, inkább jobban érezze magát, mint ahogy egyedül töltött napjaiban érezte, ha pedig ez tartósan hiányzik, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy van-e egyáltalán értelme az egésznek, vagy csupán egymás iránti vonzalmuk csapdájába vergődve, csak húzzák egymás idegeit?