Bika - október havi szerelmi horoszkóp


Pár nélkülieknek:

A jelenleg pár nélkül élő Bika esetében a szerelem terén nem minden alakul a lehető legideálisabban, persze, ettől még szinte bármi elképzelhető, csupán az esélyek csökkentek némileg a korábbiakhoz képest. A legvalószínűbb, ami eme őszi hónap derekán kialakulhat ön és egy lehetséges partnere között, az, az esetek többségében nem több mint flört, esetleg egy laza érzelmi szállal, amiből, ki tudja, még talán lehet is majdan valami. Stabil, igazi szerelemre csakis az esetben lehet számítani mostanában, ha már teljesen sikerült lezárnia magában a múltat, s készen áll egy új kapcsolatra, melynek alapkőletételére már a múlt hónap során sor került, ez esetben ugyanis a bimbózó kapcsolat jelentős megerősödését jelzik a csillagok! Ha pedig mégis az első jövendölés lenne igaz önre, kedves Bika, akkor is érdemes nyitott szemmel járnia, továbbá követnie adott esetben a régi bölcsességet: élj a mának! Végtére is egy kevéske élvezet is több mint a semmi, ráadásul a hormonháztartás karbantartásának is jót tehet az ínséges időszakokban egy kis lepedő akrobatika, még, ha nem is minden az igazi!

hirdetés

Párkapcsolatban élőknek:

A párban élő Bikának októberben komoly fejtörést okozhat a romantika és a gyengédség szinte teljes hiánya kapcsolatában. Ennek fő okozója ugyanakkor nem feltétlenül párja, hanem inkább azon körülmények, melyek következtében, hol egyikük, hol másikuk, sőt, sokszor mindketten fáradtak, elnyűttek, mire végre eljutnak az ágyig. Ettől függetlenül azért néha lehet egy-egy felhőtlenül kielégült és fülledt erotikával teli éjszakára számítani, de sajnos ennek állandósulása most, még minden igyekezetük ellenére sem biztosított.

Talán kár is görcsösen ebben gondolkodniuk, inkább próbáljanak meg kicsit a kapcsolatuk egyéb, áldásos területeire koncentrálni, s beérni néhány olyan, apróbb programmal, ami viszonylag kevés időt igényel, ugyanakkor mégis az alatt legalább intenzíven, csakis egymással törődhetnek. Néhány lopott, de igazán mélyen megélt pillanat is képes életben tartani a tüzet, mígnem múlik ez a sivárabb időszak!