Nyilas - február havi szerelmi horoszkóp
Pár nélkülieknek:
A februárt pár nélkül kezdő Nyilas e hónap során, valósággal tündökölhet, aminek folytán mágnesként vonzhatja életébe az embereket. Ez alapvetően remek táptalajt biztosít annak, hogy meglelje az igazit, vagy, ha éppen csak egy kis kalandozásra, tapasztalásra vágyik, most abban sem lesz biztosan hiány. Ami e hónap előnye, az egyben hátránya is lehet, ugyanis, most könnyebben kerülhetnek a szívéhez közel olyan emberek, akik alapvetően nem is az esetei, s ez bonyodalmakhoz vezethet. Ha el akarja kerülni az efféle helyzeteket, a legjobb, amit tehet, hogy, ha csak egy kicsit is bizonytalannak érzi magát egy valakivel kapcsolatos érzéseit illetően, akkor addig nem lép semmit, amíg önmagában nem tisztázta le biztosan, mit is érez valójában. Ezzel nem csak a kellemetlen helyzetektől és kínos szituációktól óvhatja meg magát, hanem attól is, hogy megint rosszul válasszon. Ha tehát most figyelmez az apró jelekre és megalapozottan, jól választ, akkor nagy eséllyel megtalálhatja azt, akire mindig is vágyott!
HIRDETÉS
Párkapcsolatban élőknek:
A tartós párkapcsolatban élő Nyilas februárban igencsak felpöröghet, s szinte ellenállhatatlan vágyat érezhet társasági élete intenzív megélésére, melybe igyekezhet minél inkább bevonni szerelmét is. Bár tény, hogy sok érdekes programba botlik az ember nap, mint nap, mindazonáltal próbáljon meg egy kicsit szelektálni aszerint is, melyek azok, melyek kedvesét is érdekelhetik, s melyek, amik biztosan nem. Érdemes gondolnia arra is, hogy néha talán szívesebben maradna inkább otthon szerelme önnel kettesben, mintsem bájologna valahol másokkal, s valljuk be, ez nem csak hízelgő, hanem abszolúte érthető is.
Mindazonáltal, hogy a kecske is jól lakjon, és a káposzta is megmaradjon, igyekezzen beállítani egy egészséges egyensúlyt, melynek alapjait az önön vágyakozásai, harmóniában kedvese akaratával képezze, akkor egy igen mozgalmas és egyben élvezetes hónapot zárhatnak majd. A legfontosabb, hogy ne erőltessen semmit, vagy, ha úgy érzi, mégis olyan dologról van szó, amiben képtelen engedni, akkor is ajánljon fel valamit cserébe párjának, s kössön vele kompromisszumot, hogy végül jó kedvel, ne pedig savanyú szájízzel vegyenek részt egy-egy adott eseményen.