Mérleg - március havi horoszkóp
Márciusban a Mérleg fejében, komolyan megfordulhat a gondolat, hogy hosszútávon, milyen kedvezőtlen hatásokkal bírhat, akár mentálisan, akár fizikailag, ha továbbra is jelenlegi munkahelyén dolgozik. Szerelmi téren is elemző természete kerülhet előtérbe, melynek segítségével, sokat javíthat most magánéletén, így e tavaszi hónap, kifejezetten a fejlődés és gyarapodás jegyében telhet.
"Van az a pénz!", ahogy szokták mondani, azonban a Mérleg jegy szülötte e hónap során komolyan elgondolkodhat azon, vajon, egyrészt megéri-e továbbra is azon a munkahelyen kamatoztatni tehetségét, ahol jelenleg is dolgozik, másrészt pedig, csaknem új aspektusként kerülhet szemléletébe az, vajon hosszútávon, mennyire van káros hatással egészségére munkája. Ez utóbbi, különösen lényeges egy ember életében, hiszen, ha teljesen kikészít valakit idegileg a napi robot, az természetesen, családi, baráti és egyéb emberi kapcsolataira is kihat, s előbb utóbb teljesen tönkre is teheti az embert. Ugyanez természetesen igaz a fizikai túlterheltségre is, melynek komoly egészségügyi következményei lehetnek, s kinek is hiányzik, hogy korosabb napjaira, fájdalmakról szóljon az élete, s kórházról-kórházra, műtőasztalról-műtőasztalra járva élje a mindennapjait. Addig érdemes változtatnia, amíg nem késő, kedves Mérleg, így gondolkodjon el ezen nagyon komolyan, s hozza meg a helyes döntést, hogy jobbá, szebbé tehesse életét! Az is terítékre kerülhet mindezen kívül most, hogy vajon, mennyire tud kiteljesedni szakmailag jelenlegi helyén. Ez szintén fontos és jogosan felmerülő kérdés, melyet szintúgy nem érdemes félvállról venni. Legyen jövőbelátó és rugalmas, kedves Mérleg, s tegye meg, amit meg kell tennie ahhoz, hogy minél teljesebb és kiegyensúlyozottabb legyen az élete!
hirdetés
Szerelem
A jelenleg tartós kapcsolatban élő Mérleg e hónap során, kifejezetten elemző szemmel tekinthet kapcsolatára, így, a szokásosnál is érzékenyebb lehet magánéletük gyenge pontjaira, melyeken még esetleg lenne mit javítani. A felismerés az első lépés, ahogy mondani szokás, de ahhoz, hogy jó irányba változzon is valami, tenni kell, bármilyen jellegű és legyen a probléma, s bármennyi energiát és időt is igényeljen a megoldás. Dolgozzanak aktívan szerelmükön, kedves Mérleg, s meglátják, rövidesen nem marad el az eredmény sem!
A jelenleg pár nélkül élő Mérleg márciusban, rendkívül sokat fejlődhet érzelmileg, s ez nagyban elősegítheti a pártalálást is. Ha sikerül harmóniába hoznia lelkivilágát a racionalitással, azzal nagyon megnövelheti annak az esélyét, hogy, a tudatos választás által, végre egy olyan párt találjon magának, akivel tényleg összhangba tudnak élni egymással, nem pedig olyat, akivel csak az erőteljes testi vonzalom, a kalandvágy, vagy éppen alapszemélyiségük egyezésére alapoznak, s ez nagy távlatokat nyithat meg az esetlegesen most kialakuló szerelem előtt!