Halak - március havi horoszkóp


A Halak jegy szülöttei számára a legfontosabb márciusban, hogy semmiképpen se hagyják, hogy eltántorítsa bármi is őket attól, hogy elköteleződjenek egy újszerű ötlet mellett, legyen az egy külső tényező, vagy belső konzervativistás, felejtsék el, és vágjanak bele az ismeretlenbe! A magánéletét illetően, kifejezetten pozitív időszak következhet, ha sikerül letisztáznia gondolatait, s kifejezni önmagát.

A Halaknak márciusban egy nagy ötletük támadhat a munkájukkal, vagy éppen, bevételi forrásaik szélesítésével kapcsolatban, de az is előfordulhat, hogy találkoznak valakivel, aki olyasmit oszt meg velük, ami biztos fellendülést jelentene eme területeken. Az egyetlen, ami most megakadályozhatja, hogy rálépjenek a bizonyos tekintetben kockázatos, ám mégis sokat ígérő útra, az belső bizonytalanságuk lehet. Talán túl konzervatívan gondolkodik, vagy éppenséggel valaki megpróbálja lebeszélni minderről, aki fontos önnek, s félti önt. A csillagok ugyanakkor most azt mutatják, hogy egyik esetben sem szabad kihasználatlanul hagynia ezt a lehetőséget, ami megváltoztathatja akár az egész eddigi életét! Tény, ha nem játszik, nem is veszíthet, de, ha játszik, s igent mond a sors kihívásaira, akkor hosszútávon, biztosan sikerre van ítélve, ha más nem, a nagy számok törvényei alapján. Merjen nagyot álmodni, s megélni álmait! Mindazonáltal, a jó eredmények produkálásához, nem csak szorgalomra és kitartásra van szükség, hanem egészségre is, aminek főként most a mentális aspektusaira érdemes reflektálnia. Képezze magát, olvasson, informálódjon, s igyekezzen megőrizni nyugalmát és lelki békéjét, hogy száz százalékosan arra tudjon koncentrálni, amivel épp foglalatoskodik. Ez a tökéletes recept a sikerhez!

hirdetés

Szerelem

A tartós kapcsolatban élő Halak magánélete, igen jól alakulhat a március folyamán, amikor is, nem lesz hiány nagy beszélgetésekből, romantikából és intim pillanatokból. Ezek megéléséhez azonban fontos, hogy legyőzze a belső bizonytalanságokat, s, hogy bátran merje kifejezni, amit a szíve diktál. Az egymás felé való érzelmi megnyílás nem csak azért fontos egy kapcsolatban, mert általa jobban megismerve a másikat, közelebb kerülhetnek egymáshoz a felek, hanem azért is, mert a testi boldogság, s a meghitt pillanatok mélysége és intenzitási is nagyban függ attól, mennyire pendülnek érzelmileg egy húron kedvesével.

A jelenleg szingli Halaknak ahhoz, hogy meglelje a boldogságot, szükséges lehet, hogy felismerje, először önmagát kell elfogadnia és szeretnie, hogy aztán, ezt sugározva a külvilág felé, s nyitottabbá válva, mások is felfigyeljenek külső és belső értékeire. Az önbecsülés fejlesztése nem csak az önbizalmára, de szellemi mivoltának más területeire is kedvező hatással lehet, melyek mind-mind hozzájárulhatnak a sikerhez!

A Halak márciusi magánéletéről bővebben itt: Halak március havi szerelmi horoszkóp