HIRDETÉS

Éves horoszkóp 2018 - Kos

2018 a Kos számára egy igen "könnyű" évnek ígérkezik, amikor is lesz alkalma bőségesen önmagára és a számára igazán fontos dolgokra koncentrálni, így sokkal boldogabb és kiegyensúlyozottabb lehet majd ez év során, mint eddig bármikor! Mivel e jegy szülötte rendkívül aktív, s hihetetlen belső energiákkal rendelkezik, mint mindig, most is kulcsfontosságú lehet a számára, hogy mind munkaidejét, mind pedig a magánéletére szánt időt, tartalmasan töltse el, s ami még fontosabb, olyan emberek között, akikkel képes a közös cél érdekében jól együtt dolgozni. Igyekezzen tehát idén mindenképpen olyanokkal körbevenni magát, akik szintén haladni szeretnének, akik akarnak valamit az élettől, ugyanúgy, mint ön, mert ők nem hátráltatni, hanem inkább inspirálni fogják, s ezzel megsokszorozhatják teljesítményét, s nagyban elősegíthetik sikereit és boldogságát!

Kos karrier és egészség horoszkóp 2018

A Kos számára 2018 minden tekintetben a sikerek éve lesz, amikor is végre learathatja a babérokat, s kifizetődik számára az elmúlt évek erőfeszítései. Ugyanakkor, mivel e jegy szülötte nem szeret ülni a babérjain, mindenképpen új projektek kerülnek kilátásba, különösen február és május, valamint szeptember és november között lehet nagyon produktív időszaka, amikor is rendkívül sokat fejlődhet üzleti, vagy szakmai értelemben egyaránt. Pénzügyeit illetően, a nyáron kissé lemerülhet, de ősszel hamar újra helyre állhat anyagi stabilitása, s, ha odafigyel költéseire, ez év során akár egy nagyobb megtakarítással is számolhat!

Kos szerelmi horoszkóp 2018

A tartós kapcsolatban élő Kos számára rengeteg élvezetet tartogat a 2018-as év, ugyanakkor, viharoktól sem lesz mentes a magánélete, így kifejezetten tanácsos idén óvatosabbnak és diplomatikusabbnak lennie, mint eddig bármikor, ha ki akar tartani aktuális szerelme mellett. Mindazonáltal, talán pont ez lehet az a tényező is, aminek köszönhetően, még inkább erősödhet a kapcsolatuk, hiszen sokat fejlődhetnek a konfliktuskezelés terén, s hatékonyabbá tehetik az egymás közötti kommunikációt. Ha sikerül túljutniuk a hevesebb időszakokon, az év második felében egy komolyabb lépés, esetleg gyerekvállalás is a képbe kerülhet, ezt azonban alaposan beszéljék át, mielőtt belevágnának a kalandba, hogy biztosan mindketten készen állnak-e egy életen át tartó elköteleződésre. Az évet pár nélkül kezdő Kos számára sok, izgalmas kalandot és szenvedélyes estét tartogat ez az év, ugyanakkor erőteljesebb elköteleződésre meglehetősen kevés az esély, bár előfordulhat. Akárhogy is, most egy kicsit igenis nem baj, ha önző és élvezi az életet, a több majd jön magától, ha akar!

A Kos 2018-as magánéletéről bővebben itt: Kos szerelmi horoszkóp 2018