Ikrek szerelmi horoszkóp 2019
Pár nélkülieknek:
A jelenleg egyedülálló Ikrek számára pozitív változást jelenthet, hogy most a korábbiaknál gyakorlatiasabban átlátja a párkereséssel és az új kapcsolat kialakításának kihívásaival kapcsolatos feladatokat, így aztán jó érzékkel átláthatja, hogy mit kell tennie egy komoly kapcsolat érdekében, vagy éppenséggel, hogy mikor van egyáltalán esély effélére. Előfordulhat azonban az is, hogy inkább új kalandokba vágna bele a lehető legspontánabb módon, és a kellő elővigyázatosság mellett ez is szép emlékekkel, vagy akár tapasztalatokkal gazdagíthatja, ráadásul annak is megvan a lehetősége, hogy hosszú távon működhet a kapcsolat. Mégis érdemes lehet mellőzni akkor az ilyen döntéseket, ha tart az ilyen kapcsolatok végével jelentkező negatív érzelmektől, vagy attól, hogy nem tudja majd kellő érzékenységgel lezárni a nem kifejezetten ígéretes kapcsolatot.
hirdetés
Párkapcsolatban élőknek:
A tartós kapcsolatban élő Ikreknek most talán kisebb vitákra is számítania kell, amelyek egyenként még nem jelentenek nagy akadályt vagy veszélyt a kapcsolatukat illetően, de felhalmozódva megkeseríthetik az együttélést, és megrendíthetik az egymásba vetett bizalmat. Ha alaposabban megfigyeli, mi is váltja ki ezeket a nézeteltéréseket, vagy mi az, amiért nem sikerül őket kezelni, sokat tehet a helyzet javítása érdekében. Így például időnként előfordulhat, hogy párja életének legapróbb mozzanataiba is beleavatkozik, holott számára ez a saját határai megsértését jelenti. Így aztán fontos, hogy a leghétköznapibb apróságokban - még ha ezek a kis dolgok talán zavaróak is - csak kellő megértéssel tanácsoljon változást, és igyekezzen magát kicsit a párja helyébe gondolni, hogy felmérje, méltányos-e egy esetleges kérése. Másfelől viszont az is elképzelhető, hogy fontos dologban nem kapható a társa változásra, és ilyenkor a higgadt, de következetes kommunikációval érhet el sikereket. Mindent egybevetve azonban szerencsére mégsem a viszályok uralják majd magánéletüket, sőt, igazán elégedettek is lehetnek azzal minden téren, ha az ilyen csekélységnek tűnő ügyeket nem figyelmen kívül hagyják, hanem törekszenek a változásra. Ilyen módon még tökéletesebb harmónia alakulhat ki kettejük között, és még több intimitást csempészhetnek kapcsolatukba, ami egyaránt megmutatkozhat testi és leli értelemben egyaránt.