hirdetés

Bika szerelmi horoszkóp 2019

hirdetés

Pár nélkülieknek:

Az éppen szingli Bika esélyei jól alakulhatnak ez évben a párkeresést illetően, a legideálisabbnak talán éppen a késő tavaszi, illetve a nyár végi hónapok ígérkezhetnek. A szerelmes esték és a mélyebb érzelmek megélésének egyaránt elérkezhet az ideje, és a céljaitól, illetve a körülményektől függően ezek egy részét érdemes is lehet kihasználnia. Fontos tanács azonban számára, hogy ne hanyagolja el már a kezdetekben a kapcsolatot, és merjen komolyan érdeklődni, nyitottá válni a másik féllel szemben. Ha nehézségei akadnának az ismerkedéssel, úgy érdemes elgondolkozni azon, és akár egy kis listát is összeállítani fejben arról, milyen jellemű, habitusú emberrel volna képes a legjobban kijönni. Így már eleve olyan reménybeli partnerekre figyelhet fel az akár közvetlen környezetében, akik másként talán nem is kerültek volna képbe, de akikkel hosszú távon mégis remek párt alkothatnak majd.

hirdetés

Párkapcsolatban élőknek:

A párkapcsolatban élő Bika 2019-ben sok-sok szerelmes és pikáns pillanatot élhet át kedvesével, s eme fel-fel lobbanó láng sokat javíthat nemcsak a párkapcsolatukon, de egyúttal általánosságban a mindennapjaikon is. Miután fogékony lehet az újdonságokra, előfordulhat az is, hogy a testiségen túl egész kapcsolatukat egy újszerű nézőpontból kezdik majd látni, ami alaposabb megismeréshez és időtállóbb kötődéshez vezethet. Egyébként is jók a lehetőségek arra, hogy tanuljanak a párkapcsolatukon keresztül egymásról, illetve önmagukról is, ami egyfelől a kapcsolat szilárdítását, másfelől pedig az önismeretet is elősegíti. Ez egyúttal lehetőséget teremt a meghitt és bensőséges pillanatok átélésére anélkül, hogy azon kellene aggódniuk, rá tudnak-e hangolódni egymás érzelmi rezdüléseire, vagy sem. Elképzelhető, hogy komolyabb döntés meghozatalának látják elérkezve az idejét, ám fontos, hogy ilyen esetben ne kizárólag az érzelmeikre hallgassanak, hanem gondolják át a lehetőségeiket is.