HIRDETÉS

Skorpió szerelmi horoszkóp 2018

Pár nélkülieknek:

A jelenleg egyedülálló Skorpiót nagy döntés elé állíthatja ez az év, és nagyon is könnyen meglehet, hogy alaposan el kell gondolkoznia azon, merre is lépjen tovább. Alapvetően jól teszi, ha az intuícióira és érzéseire hallgat, amikor elhatározza magát, de nem árt azért számba venni a praktikusabb érveket sem, hiszen akár hosszú időre meghatározhatja életét, de legalábbis magánéletét, hogy milyen úton indul el a következő hónapokban. Már rögtön a kapcsolat elején érdemes megértően, de ugyanakkor őszintén kommunikálnia, már csak azért is, mert ha azzal számol, hogy csak ideiglenesen néz el ezt-azt, vagy halogatja bizonyos érzések, tények felfedését, akkor nem árt tudnia, ezzel alighanem éppen a rosszabbik lehetőséget választotta. Bár a kibontakozó párkapcsolatban nagy valószínűséggel nehézségekkel is meg kell küzdenie, ezek ne bizonytalanítsák el, ugyanis a kezdeti bonyodalmak leküzdése után már jó eséllyel könnyebben alakulnak majd a dolgok.

Párkapcsolatban élőknek:

A párkapcsolatban élő Skorpió ebben az évben fejlődésre számíthat, illetve akár nagyobb változásra is, amely megjelenhet az elköteleződés, házasság, vagy akár gyermekvállalás képében is az életében. A legjobbnak nyáron, illetve ősszel ígérkeznek a körülmények, amikor is a legtöbb pozitívumot és fejlődést építheti be a kapcsolatába. Természetesen a dolgok alakulásában fontos szerep jut annak, hogy miként él az adódó lehetőségekkel - így például, hogy egyáltalán felismeri-e őket, és ha felismeri, képes-e meghozni a szükséges áldozatot a célja, illetve a párjával közös céljuk érdekében. Nem kevésbé meghatározó az sem, hogy mennyire gördülékeny kapcsolata a párjával, s hogy eléggé megbíznak-e ahhoz egymásban, hogy legféltettebb félelmeiket és legbensőségesebb érzelmeiket bizalommal meg tudják-e osztani egymással. Hiszen korántsem tragédia, ha valamit másként látnak, netán elbizonytalanodnak egyes kérdésekben - a probléma akkor kezdődik, ha ezt az egyik félnek, netán mindkettejüknek rejtegetnie kell, mert úgy érzik, párjuk talán nem értené meg, nem fogadná el így őket.