hirdetés

Bika szerelmi horoszkóp 2018

hirdetés

Pár nélkülieknek:

A párkereső Bika esélyei ebben az évben mindenek előtt nyár közepe felé és ősszel igazán kecsegtetőek, de egyébként is sikertörténeteket könyvelhet el, ha kitartó és elszánt az új kapcsolat megőrzésében, és ha nem riad vissza a kezdeti nehézségektől. Mindez egyben azt is jelenti, hogy az észszerű elővigyázatosságon túl legyen bizalommal reménybelije iránt, és persze ne féljen őszinte lenni sem az érzelmei kimutatásában, sem pedig az esetleges sérelmei figyelmes, de határozott kezelésében. Különösen fontos lehet az is, hogy merjen felszabadult lenni: csábítani, tündökölni, élvezni az új kapcsolat legszebb pillanatait, vagy éppen élvezze az új kapcsolat kifürkészését. Abban ugyanis, hogy milyen eséllyel talál rá a szerelem, nagy szerepe lehet annak is, hogy már az első pillanatban milyen érzelmeket, értékeket és jelzéseket közvetít a külvilág felé: ha eleve hitetlenkedve keresi a szerelmet, sokkal nehezebb dolga lesz.

hirdetés

Párkapcsolatban élőknek:

A párkapcsolatban élő Bika számára főként az év eleje rejtegethet némi felfordulást, de ne hagyja, hogy érzelmei és a párjával, kapcsolatukkal szemben táplált pozitív érzelmei ebben a kavarodásban sérüljenek, ehelyett igyekezzen nyugodt fejjel és bizakodva a jövőbe tekinteni - hiszen alapvetően pozitív változásra számíthat. Az év későbbi időszaka már sokkalta inkább olyan izgalmakkal és szenvedélyes pillanatokkal kecsegtet - legyen szó akár a szexualitásról, akár a párkapcsolat más aspektusairól -, amelyek aztán sokat lendíthetnek a kapcsolatukon is. Mindezen túl az év egészében fontos, hogy megértőek és empatikusak legyenek egymással, de különösen azokban az időkben van ennek nagy jelentősége, amikor úgy érzik, hogy az élet más területei különösen is kimerítőek, vagy a szokottnál stresszesebbek. A közös tervek és célok megfogalmazásakor is igyekezzen a tiszteletteljes, de figyelmes párbeszédre, egyúttal viszont ne habozzon őszintén vallani kételyeiről, ellenvetéseiről sem, hiszen hallgatásával olyan úton indulhatnak el, amely határozottan ellenkezik az elképzeléseivel.