HIRDETÉS

Nyilas szerelmi horoszkóp 2018

Pár nélkülieknek:

A jelenleg egyedülálló Nyilast ebben az évben nem kerülik a kalandok - mi több, bőven kijut neki ezekből, és akár már az év elején is úgy érezheti, hogy gyengéd érzelmeket kezd táplálni valaki iránt. Mielőtt azonban teljes lényét átadná ennek az érzelemnek, fontos átgondolnia, hogyan is képzeli el az egész kapcsolatot, és jól teszi, ha nem túlzó, de kellő óvatossággal veti bele magát az izgalmasnak ígérkező párkapcsolatba. Egy esetleges csalódás persze nem a világ vége, de mégis csak jobb elővigyázatosnak lenni, már csak azért is, hogy egy valóban tartalmasnak és értékesnek ígérkező kapcsolatba kellő bizalommal léphessen be aztán. Semmiképpen nem érdemes mindazonáltal túlaggódni sem a dolgot - ha megérzéseire hallgat, és emellett logikusan is átgondolja a helyzetet, akár még kifejezetten kedvező fejleményeknek is elébe nézhet. A párkapcsolat elején a Nyilas számára most különösen is fontos lehet, hogy alaposan megismerje kiszemeltjét, és mielőtt komolyan elkötelezné magát mellette, képessé váljon megbízni eléggé mind a párjában, mind pedig önmagában, hiszen csak így kezdődhet egy őszinte és időtálló kapcsolat.

Párkapcsolatban élőknek:

A párkapcsolatban élő Nyilast ez az év kibillentheti kissé a megszokásokból, mi több, időnként el is bátortalaníthatja, mindez azonban nem feltétlenül, és nem alapvetően rossz dolog. Hiszen a kisebb-nagyobb nehézségek megtaníthatják őt arra, hogy picivel másként lássa a kapcsolatát, vagy picivel másként fejezze ki érzelmeit, gondolatait, vagy éppen befogadóbbá teszi az újdonságokra. Lehetnek olyan időszakok is, amikor úgy érzi, nehezen tud megbirkózni a kihívásokkal, ekkor azonban kellő figyelemmel felismerheti párjában azokat az értékeket, amelyek olyan értékessé teszik őt, így aztán tovább erősödhet a kötődésük és tovább mélyülhet az egymás iránt érzett szeretet is. Az év későbbi hónapjaiban már felfigyelhet arra is, hogy sokkal nagyobb bizalommal tudja felfedni legbensőségesebb érzelmeit, vágyait és érzéseit, ami nemcsak az érzelmi, de a szexuális életükben is igazán pozitív változást idézhet elő.