Törpevíziló született Nyíregyházán
A különleges kis állatot a látogatók immár a vízilóház ablakán keresztül is megtekinthetik a Nyíregyházi Állatparkban. A Állatpark honlapja szerint igazi zoológiai szenzációnak számít a kis víziló születése, hiszen tavaly mindössze tizenkilenc ilyen állat született az állatkertekben a világon.
A Nyíregyházi Állatpark most született, kéthetes törpevízilova (Choeropsis liberiensis) 2017. április 25-én. (Forrás: MTI; Fotó: Balázs Attila)
A jelenleg már két hetes állat az első orvosi vizsgálaton is átesett, és nem csak az derült ki róla, hogy szerencsére "makkegészséges", de egyben az is, hogy egy kis bikáról van szó.
Mivel a törpevízilovaknál sokkal gyakrabban születnek nőstények, mint bikák, így kifejezetten örültek annak, hogy egy kis hím látta meg a napvilágot Nyíregyházán.
Az állatparkban jelenleg három törpevíziló él: a 18 éves, Franciaországból érkezett Broutille, aki a csöppség anyja, a most született borjú, illetve a Dániából érkezett apa.
A kis törpevíziló "mérlegelés" közben (Forrás: MTI; Fotó: Balázs Attila)
Korábban ugyanitt született már két másik törpevíziló is, egyikük 2011-ben, a másik pedig 2015-ben jött világra. A bébi törpevíziló testvérei azóta már más állatkertekbe költöztek.
Broutille a korábbi két alkalomhoz hasonlóan most is példaszerű anyaként viseli gondját a borjának, akit naponta négyszer-ötször szoptat.
Az első vizsgálaton az is kiderült, hogy egy kis bikáról van szó (Forrás: Facebook / Nyíregyházi Állatpark)
A kicsi 190 nap után született, várhatóan 2-4 hónapos korában kezd szilárd táplálékot fogyasztani, elsősorban szénát, zöldségeket és gyümölcsöket.
Amíg a nílusi vízilovat már az ókorban is ismerték, addig a törpevíziló felfedezésére egészen a 19. századig kellett várni, hiszen nem csupán rejtett életmódot folytat, de egyben a sokáig a nyugati világ által kevéssé ismert nyugat-afrikai esőerdők mélyén él.
Forrás: Facebook / Nyíregyházi Állatpark
Jelenleg mindössze 2000 törpevíziló élhet a természetben, őket is fenyegeti az élőhelyek csökkenése és a vadászat.
Jelenleg 11,4 kilogrammot nyom a kis állat (Forrás: Facebook / Nyíregyházi Állatpark)
Az Európai Állatkertek és Akvárium Szövetsége tenyészprogram keretében szaporítja a fajt, melyhez a Nyíregyházi Állatpark 2006-ban csatlakozott.
Biácsi Alexandra állatorvos vizsgálja a Nyíregyházi Állatpark új, kéthetes törpevízilovát (Forrás: MTI; Fotó: Balázs Attila)
Diós Anita
2017. április