HIRDETÉS

Rák szerelmi horoszkóp 2014

Pár nélkülieknek:

2014 egy igazán megfelelő év a ráknak, hogy megtalálhassa azt, akiért akár egy életen át oda tud lenni, s akire oly régóta vágyik. Ehhez azonban nyíltságra és elszántságra lesz szükség, ami viszont nem az erőssége, úgyhogy érdemes lesz most eme területeken fejlődni. Ha sikerül, a jutalom nem marad el és megtalálhatja az igazi nagy Ő-t. Ha egyenlőre pont nem vágyunk párkapcsolatra, a Jupiter most akkor is számos lehetőséget tartogat az érzelmek terén, így érdemes kihasználni ezt az időszakot és egy kicsit kalandozni, ha másért nem, hát a tapasztalás kedvéért.

Párkapcsolatban élőknek:

A párban élő rákoknak ez az esztendő meglehetősen laposan és unalmasan kezdődik majd, mely állapot aztán a nyár elejéhez közeledve viták sokaságába mehet át, azonban júniusban nagy eséllyel elcsendesednek a kedélyek, s újra harmónia jellemzi majd a kapcsolatot, mely már egészen év végéig kitart. Ha azonban júniusban nem sikerülne dűlőre jutni és feldobni, vagy kicsit elcsendesíteni a kapcsolatot, akkor a nyár utolsó hónapjában válságossá is válhat a kapcsolat, ami semmi jóval nem kecsegtetne, így érdemes inkább megbeszélni higgadt körülmények között a gondokat, s kompromisszumokat kötni, hiszen a kölcsönös alkalmazkodás és megértés elengedhetetlen része mindennemű emberi kapcsolatnak.