Vízöntő szerelmi horoszkóp 2020
Pár nélkülieknek:
A jelenleg egyedülálló Vízöntőnek nagy szerencséje lehet ebben az évben a párkeresés és a szerelem terén, ugyanakkor fontos tanács, hogy ne csak sodródjon az eseményekkel, hanem valóban formálja a helyzeteket a neki megfelelő módon, hiszen így még kiválóbb eredményeket érhet el. Noha meglehet, hogy kisebb változások jót tesznek majd a jellemének, mégis kiváltképpen fontos az, hogy végig önmagához hűen, és igényeit, valamint értékeit nem megtagadva vágjon csak bele minden kapcsolatba, minden ismerkedésbe. Érdemes lehet persze már eleve azok társaságát keresni, akikkel tényleg közös értékeket vall, s célokat keres, hiszen így eleve kevesebb nehézséggel és konfliktussal kell majd valószínűleg számolnia a kapcsolatban. Bárhogyan alakulnak is a dolgok, egy dolog biztos: kiválóak az esélyei arra, hogy izgalmakkal és emlékezetes élményekkel teli hónapokat éljen most át, s ehhez talán közelebb van, mint sejtené!
HIRDETÉS
Párkapcsolatban élőknek:
A 2020-as év a tartós kapcsolatban élő Vízöntőnek fontos küldetést adhat a párkapcsolatát illetően, s rögvest nem is csak egyet, hanem akár többet is. Ezek egyike mindenképpen az lehet, hogy megteremtse azt a közeget, amely kellő érzelmi biztonságot képes nyújtani mindkét fél számára, s újabb fontos feladat lehet az is, hogy párjával összehangolják kommunikációs és kötődési stílusukat annyira, hogy biztosan megértsék egymást még a nehezebb helyzetekben is, és képesek legyenek a teljes együttérzésre is. Amennyiben úgy érzi, hogy párja nem egészen szeretne, vagy tud mindebben együttműködni, akkor is az a jó megoldás, ha saját határait nem feszegetve ugyan, de a lehetőségekhez mérten aktívan dolgozik a helyzet javításán, ami szinte bizonyosan meghozza majd a várt és remélt eredményeket. Akárhogyan is, emellett érdemes kihasználni minden örömteli percet, amelyet együtt tölthetnek, hiszen ez ugyancsak új lendületet hozhat a kapcsolatukba.