Bak szerelmi horoszkóp 2016

Pár nélkülieknek:

Tény, hogy a Bak jegy szülötteit gyakran kifejezett pesszimizmus jellemzi, továbbá, hogy nagyon is mély érzéseiket sokszor szinte egyáltalán nem, vagy csak alig képesek kifejezésre juttatni, különösen, ha olyan érzékeny területről van szó, mint a szerelem, azonban jó hír, hogy most éppen eme utóbbi terén fejlődhetnek idén a legtöbbet! A csillagok állása rendkívül nagy fordulatot jelez március idusától kezdődően, amely pozitív eltolódás minden bizonnyal egészen a nyár utolsó heteiig kitart, tehát biztosan, eme időszak lesz érzelmileg a legintenzívebb a 2016-os év során. Pártalálás szempontjából a legnagyobb eséllyel a március és az augusztus kecsegtet, amikor is sikerülhet egy önhöz már eddig is közelálló személlyel elmélyíteni kapcsolatukat, mely így egy nagyon intenzív és mindent elsöprő, bódító szerelembe csaphat át, amelyről még csak nem is álmodott. Az is elképzelhető ugyanakkor, hogy a szerelem hirtelen, mondhatni a semmiből bukkan majd elő és azonnal megperzseli szívét. Hagyja, hogy ezúttal mások is lássák, teljesen el van varázsolva, akkor sokkal biztosabban érzi majd kiszemeltje is, hogy zöld utat kapott, ami csakis elősegítheti, hogy végül beteljesedjen szerelmük. Bárhogy is legyen, a legfontosabb most, hogy hagyja végre végbemenni a változásokat, melyek a szíve mélyéről fakadnak, akkor ezúttal nem fog csalatkozni. Ha idén valamiért mégis tartósan egyedül zárná az évet, akkor szinte biztos lehet benne, hogy elfojtott valamit, ezzel idézve elő a bajt!

hirdetés

Párkapcsolatban élőknek:

A jelenleg tartós párkapcsolatban élő Bak kifejezetten élvezni fogja a 2016-os évet, különösen, ha képes lesz teljesen nyitott szívvel, minden gyanakvást nélkülözve párjához viszonyulni, ami az esetében nem is olyan könnyű, hiszen alapvetően, bár nagyon mélyen szerető, ugyanakkor, talán pont ebből fakadóan, egy igen lobbanékony és féltékeny természet, aki gyakran nem is kis vehemenciával képes hangot adni nemtetszésének. Fejlődni azonban sohasem késő, s talán ennek éppen most jött el az ideje az ön életében, kedves Bak! Számolja fel végre korlátait, nyissa meg szívét és szeressen határok nélkül, akkor valószínűleg a 2016-os lesz az, az év, amikor sikerül majd megélnie a mindenki által hőn áhított, felhőtlen boldogságot. Az egyetlen, ami most igencsak próbára teheti, veszélyeztetve ezzel ilyen irányú törekvéseit, talán egy olyan valaki felbukkanása, aki igen komolyan megpróbálkozhat, ha nem is önök közé állni, de mindenképpen, valamilyen módon befurakodni kapcsolatukba, közel kerülni párjához. A győzelem azonban sokban múlik most önuralmán, így, ha okosan és higgadtan jár el, már rögtön meg is mentheti újdonsült fegyvere, melynek köszönhetően hamar megtalálja majd a rést a pajzson! Szeressen okosan és hagyja, hogy szeresség, akkor álma éve lehet a 2016!