HIRDETÉS

Bika szerelmi horoszkóp 2021


Pár nélkülieknek:

Az éppen egyedülálló Bika érzései vegyesek lehetnek egy esetleges új párkapcsolattal kapcsolatosan, s ebben nemcsak például egy korábbi csalódás vagy szakítás játszhat szerepet, de akár az is, hogy a személyiségfejlődését, illetve a más tevékenységekben való kiteljesedést magasabb prioritásként éli meg életében. Egyáltalán nem baj az, ha valaki nem hajszol ábrándokat állandóan, főleg, ha azokat az ábrándokat úgy érzi, a társadalom, netán rokonok, ismerősök ültették a fejébe. Ha viszont teljes szívéből vágyik egy romantikus kapcsolatra, úgy érdemes időt és figyelmet fordítania a társkeresésre is, hiszen a sikert akkor ízlelheti meg, ha önmaga kezébe veszi az irányítást. Érdemes több módon is kezdeményezni az ismerkedést - akár online, akár ismerősi társaságokban, sporttevékenységek űzése közben, szakkörökön, vagy ahol éppen erre lehetőséget lát. Ebben az évben szerencsére nagy összhangban lehet az érzelmeivel, ezért aztán a Bika pontosan úgy alakíthatja a párkapcsolati életét, hogy az belső harmóniához és kiteljesedéshez juttassa őt, miközben akár csodálatos élményekben is része lehet.

Párkapcsolatban élőknek:

A tartós kapcsolatban élő Bika viszonylag nyugodt évnek nézhet elébe idén, legalábbis párkapcsolati szempontból. Mindez azonban a kezébe adja a lehetőségét annak, hogy ott, ahol szeretné, tovább csiszolja kapcsolatát párjával, és olyan izgalmaknak, valamint intim, meghitt pillanatoknak is részeseivé váljanak, amelyek növelhetik a párkapcsolat színvonalát. Összességében viszont, hacsak nincs valami elhúzódó probléma, amely a kapcsolatát mérgezné, kifejezetten kellemes, örömöket nyújtó és minden szempontból a kiteljesedés felé vezető párkapcsolati életre számíthat a Bika, ami természetesen arra is alkalmat ad számára, hogy párját is, önmagát is alaposabban megismerje - ezzel a lehetőséggel pedig nagyon is érdemes lesz élni. Hiszen két, egymást és önmagát jól ismerő ember valószínűleg könnyebben átlendül majd a jövőben is bármilyen problémán, mint olyasvalakik, akik bizonytalanok önmagukban, kapcsolatukban, társukban.