HIRDETÉS

Kínai horoszkóp 2018 - Tigris

A Kutya évében bánkódnia ugyan korántsem kell a Tigrisnek, de viszonylag gyakran érezheti úgy, mintha az ő lendületes és szenvedélyes jelleméhez képest a körülötte lévő világ eseménytelen, lomha és unalmas volna. Amire ő vágyik, az inkább egy nagyszabásúbb, színesebb, izgalmasabb, sőt, akár kockázatosabb környezet volna. Ahelyett azonban, hogy elcsüggedne, vagy próbálná maga felgyorsítani a folyamatokat az árral szemben úszva is, érdemes lehet átvennie olykor ezt a megfontoltabb és elmélkedőbb ritmust. Ilyen módon lehetősége adódik önmaga alaposabb megismerésére, ráadásul a közvetlen környezetében is olyan szépségeket és értékeket vehet észre, amelyek korábban elkerülték a figyelmét. A pihenésre, lazításra is alkalmas lesz ez az év, és most alaposan feltöltődve, a későbbiekben teljes energiával vághat majd bele a várva-várt izgalmakba.

Nagyon fontos leckéket tanulhat ebben az évben a Tigris, mivel a Kutya évében felfedezheti, hogyan is kell olykor visszavonulni a világtól, és csendben, elmélkedve feltöltődni, valamint megértheti, hogy remek vezetői képességei ellenére olykor mások irányítását is el kell fogadnia a gyarapodáshoz és fejlődéshez. A családra, párkapcsolatra és barátokra most a szokottnál több időt szánhat, ami eddig talán kevésbé kihasznált boldogság- és örömforrások felé nyitja majd meg az utat. A munkában pedig elsősorban alapossága hoz majd a szokotthoz képest is jobb eredményt a számára, de emellett az a fajta szakmai alázat is sokat lendíthet karrierjén, amelynek hatására nyitottá válik a tanulásra, az új ismeretek elsajátítására.