Sucuriju - az óriáskígyó legendája

A brazil Diario de Pernambuco ("Pernambuco napilapja"), az 1948. január 24-i számában közölt egy cikket, egy hatalmas óriáskígyóról, melyhez még képet is mellékelt az alábbi főcím kíséretében: "Az anakonda súlya 5 tonna volt". Vajon tényleg igaznak bizonyulhat a 40 méteres óriáskígyó legendája?

E képet közölte a Diario, melyen meszticek (helyi indiánok) láthatóak a hatalmas kígyóval.

Az efféle gigantikus méretű kígyókról szóló híradások egyáltalán nem ritkák (szinte mindennaposak) az Amazonas vidékén, de időnként másutt is felbukkannak, főként az egyenlítő menti területeken, melyeket buja esőerdő borít, mint amilyen például a Kongó-medence, vagy az Indonéz szigetvilág. (Jóval ritkábban, de megesik, hogy még a skandináv vidékekről is érkeznek észlelések, bár itt főként tengeri óriáskígyókról...) Az Amazonas mentén élők az ilyen lényeket Sucuriju-nak nevezik, s legtöbbjük a mai napig hisz létezésükben. A legkorábbi beszámolók, melyek Európába is eljutottak, már az elsőként a vidéken kalandozó (az arany után sóvárgó és ezért szüntelenül a dzsungelt járó) spanyol és portugál felfedezőktől érkeztek, akik visszatérve útjukról, hatalmas óriáskígyókról beszéltek, melyeket matora ("bikaevő") néven emlegettek, s elmondásuk szerint akár 25 méter hosszúra is megnőhettek. Ekkora méretekkel rendelkező állatról bizonyítékkal ugyan nem tudtak szolgálni, de akkoriban nem is volt rá nagyon szükség, hisz a "nagy felfedezések" korában gyakran adtak hírt addig ismeretlen, furcsa és meglepő újdonságokról, melyek jó része igaznak is bizonyult.

A Midgard-kígyó és Thor harca

Az óriási kígyók már régóta élnek az emberiség meséiben, legendáriumaiban és számos nép mondakörében, mint például az indián legendák hatalmas csúszó-mászói, vagy a hydrák, azaz az óriási tengeri kígyók. Eredetileg a Leviathan kifejezés is egy óriási tengeri kígyót takart és csak napjaink keszekuszasága terjesztette ki használatát más tengeri szörnyekre is. A skandináv mitológiában a Világkígyóval (Midgard-kígyó) küzd meg Thor isten, mely kígyó oly hatalmas volt, hogy körbetekeredett az egész világ körül. Egy svéd érsek, Olaus Magnus, az északi népek vallástörténetéről szóló művében, a Historia de Gentibus Septentrionalibus-ban, egy Bergen nevű barlangban lakó, 60 méter hosszú és 6 méter széles, fekete, tengeri kígyóról ír, aki a tengerbe kúszva borítja fel a hajókat, hogy felfalhassa a legénységüket.

A herpetológia mai állása szerint a világ jelenleg élő legnagyobb kígyói közt két rekorder fajt tart számon, a leghosszabbként a kockás pitont (Python reticulatus), mely közel 9 méter hosszúra nőhet, de több mint 10 méteres példányokról is érkeztek már hitelesnek mondható beszámolók, a "legtestesebbként" pedig a zöld anakondát (Eunectes murinus), melynek kifejlett egyedei közel 7,5 méteresre nőnek, súlyuk pedig elérheti a 250 kg-ot. A világon valaha élt legnagyobb kígyó a Titanoboa cerrejonensis volt, mely mára már kihalt.

A paleocén korban (kb. 60-58 millió évvel ezelőtt) élt, kifejlett példányainak hosszát 12-15 méterre, testük átmérőjét 1 méterre, míg súlyukat 1135 kilogrammra becsülik. A tudomány hivatalos álláspontja szerint tehát a "Sucuriju Gigante" létezése nem bizonyított, csupán legenda. Ami padig az időről-időre felbukkanó gigantikus kígyókról készült fényképeket illeti (mint amilyet a bevezetőben említett cikkhez is mellékeltek {az első kép a jelen cikkben is}), azokat sem fogadják el a kutatók egyértelmű bizonyítékként, mert nem látnak kellő méretbeli viszonyítási alapot rajtuk, így "egyszerű" anakondaként azonosítják őket.

Titanoboa cerrejonensis rekonstrukciója

A hüllőkről köztudott, hogy nincs saját belső hőszabályozásuk, ezért testhőmérsékletük csakis a környezetüktől függ, lényegében megegyezik azzal. E tény befolyásolja méretüket, hisz minél nagyobb az állat, annál nagyobb külső hőmérsékletre van szüksége ahhoz, hogy kellőképpen átmelegedhessen, ez által folyamatosan megfelelő hőmérsékleten tartva testét a szükséges életfunkciói fenntartásához. Mindezt az is jól reprezentálja, hogy minél távolabb vagyunk az egyenlítőtől, annál kisebbek a kígyófajok méretei is, míg az egyenlítő menti trópusi területeken élnek a legnagyobb példányok. Ennek tudatában már nem meglepő, hogy a korábban említett Zöld anakonda, Dél-Amerika trópusi területein terjedt el, a legnagyobb számban az Amazonas és az Orinoco folyók vízgyűjtő területein él. E térségek esőerdőiben az éghajlat jobbára egyenlítői, így a hőmérséklet egész évben meleg és nagyon kis tartományban, 25 és 27 oC között ingadozik. E körülmény teszi tehát lehetővé a Zöld anakondák hatalmas méreteit. Mindezekből kiindulva azt is megállapították, hogy akkoriban, mikor a Titanoboa cerrejonensis (melynek maradványait szintén az egyenlítő mentén fekvő Kolumbia északi részén, La Guarja tartományban található Cerrejón közelében lévő bányánál találták meg 2009-ben!) élt, a területen az átlaghőmérséklet a mainál magasabb, 32 oC volt, ennek következtében fejlődhetett ki a maga 15 méteres testhosszával e gigantikus kígyófaj.

Ha tehát 20-30, vagy akár 40 méteres óriáskígyókban gondolkodunk, akkor kialakulásukhoz a mainál jóval magasabb átlaghőmérsékletre, akár 60-70 oC fokra lenne szükség, mely óriási szélsőséget jelentene.

A kriptozoológia, mely a "rejtőzködő" állatok létezésével foglalkozik, egyik fő tézise, hogy a Földünket borító óceánok nagy részét szinte alig ismerjük, ez alapján feltételezik, hogy akár 7 féle óriás tengeri kígyó létezhet, melyek közül egyesek akár a 30 méteres hosszúságot is elérhetik. Ezek közül az egyik, ritkán megfigyelhető faj a rendkívül kígyószerű Evezőhal (Regalecus glesne), mely 1000 méteres mélységhatár alatt él és akár 17 méteresre is megnőhet.

Evezőhal (Regalecus glesne)

A Guiness-rekordok künyve szerint, a világ leghosszabb kígyója egy 10 méter hosszú Kockás piton volt, melyet 1912-ben mértek.

Minden bizonnyal a világegyetem két legnagyobb létező "kígyója" a Kígyó csillagkép, illetőleg a Hydra, vagyis Tengeri kígyó, mely egyben a legnagyobb csillagkép is a világon, az égbolt 3,16%-át lefedi és 68 szabad szemmel látható csillag tartozik hozzá.

Hydra csillagkép

2012. október