Rakott krumpli
E kifejezetten magyar, zöldséges egytálétel már régóta része a hagyományos konyhának, ami nem is csoda, hiszen ötletes, ízletes, egyszerű és szinte mindenki szereti. Redkívül sokféleképpen elkészíthető finomság, íme hát egy variáció elkészítésére.
Rakott krumpli
HIRDETÉS
Hozzávalók:
2 kg krumpli
3-4 fej vöröshagyma
Két szál kolbász (ízlés szerinti ízesítésű)
6 db tojás
Egy nagy (~300-350 g-os) tejföl
30 dkg sajt
Elkészítése:
Első lépésként főzzük meg a tojásokat, közben pucoljuk meg a krumplit és a vöröshagymát. Mikor a főt tojás már kész, karikázzuk fel a többi hozzávalóval (hagymával, burgonyával, kolbásszal) együtt, majd rétegezzük kivajazott tepsibe őket a következő módon, lentről felfelé: krumpli, vöröshagyma, tojás, kolbász. Addig rakjuk egymásra így a rétegeket, amíg meg nem telik a tepsi, de ne púpozzuk, hagyjunk egy kb. 1 cm-es részt a tepsi széle és a rakott rétegek felső felszíne között.
HIRDETÉS
Helyezzük sütőbe az így elkészült kreálmányt, majd mérsékelt hőfokon süssük addig, amíg a krumpli teljesen meg nem puhul. Ezt követően vegyük ki, majd kenjük be tetejét ízlés szerinti vastagságban tejföllel, hogy teljesen elfedje, majd reszeljünk az egészre sajtot. Végezetül helyezzük vissza a sütőtérbe, és olvasszuk, pirítsuk rá a sajtréteget.
Tipp:
Ha a burgonyát is előfőzzük kicsit, könnyebb szép karikákra vágni és gyorsabban elkészül a rakott krumpli is.
Tipp:
Ha a tojásokat nem főtt tojásként használjuk fel a rakott krumplihoz, hanem csak egyszerűen feltörjük és felverjük őket, majd rakunk bele sót, borsot, végezetül petrezselyem zöldjét, aztán egyszerűen csak a középső rétegeknél járva nyakonöntjük vele a rakott krumplit, majd rétegezünk tovább, úgy a sülést követően kiválóan szaftosítja, ízesíti e művelet a fogást!
Rakott krumpli
Tipp:
Kolbász mellé/helyett használhatunk császár-, vagy zsírszalonnát, mely végül roppanósra sül, tovább fokozva a kulináris élvezetet. Azért helyezzük egyébként az aktuális réteg felső részére a kolbászt, vagy egyéb kalóriadús húsféleséget, hogy kisülő zsírja átcsoroghasson az alatta lévő zöldségrétegeken is, még ízletesebbé téve ezzel a végeredményt.
Tipp:
Egyéb zöldségek hozzáadásával ízlés szerint tovább formálható a recept!
Jó étvágyat kívánunk!
2012. október