Edina

Névnap: február 26., szökőévekben a Mátyás-ugrás miatt február 27-re esik.

Becézései: Edi, Edike, Dina, Edus, Eda, Dinus, Dini, Edó, Educi

Az Edina feltehetőleg germán-latin eredetű női név, amely az Éda alakváltozata lehet, ám elképzelhető az is, hogy az Edna névből származik. Az Éda egyes felvetések szerint az összetett germán nevek "nemes" jelentésű "adel", illetve "edel" eleméből származik, míg mások úgy vélik, a "birtok", illetve "vagyon" jelentésű "aed" névelemből ered. Az Edna pedig ismeretlen eredetű, az apokrif iratokban szereplő női név.

Az Edina rokon nevei az Adina, az Éda, az Edit, az Edda, a Ditte és a Ditta.

hirdetés

Az Edina nevet olyan hírességek is viselték, mint például Balogh Edina színész és egykori szépségkirálynő, Bodzás Edina énekesnő, Németh Edina magyar nemzetközi labdarúgó-játékvezető, Gallovits-Hall Edina romániai magyar teniszezőnő, Gombos Edina riporter, illetve Kutzora Edina énekesnő.

Érdekesség, hogy a BBC Absolutely Fabulous című műsorának extravagáns és öntörvényű főszereplőjét Edina Monsoon-nak nevezik. Emellett több Edina nevű település is található a világ több pontján, így például Libériában, továbbá az amerikai Minnesota és Missouri államokban is. Ugyancsak az EDINA nevet kapta az Edinburgh-i Egyetem egy digitális szakterülettel foglalkozó központja is.

Az Edina név az 1990-es években gyakori volt. 2003-ban a 86. leggyakoribb női név között szerepelt, ezt leszámítva azonban a 2000-es években nem került az első száz leggyakoribb női név közé.

Tudd meg, melyik névnek mi a története: