Kiss Kálmán lett Magyarország első Konyhafőnöke
Eldőlt, ki lett az RTL Klub népszerű gasztroversenyének győztese! Kiss Kálmán nyerte el a konyhafőnöki trófeát Wossala Rozina elől, s így ő is gazdagodhatott a verseny fődíjával, azaz a 10 millió Forinttal, melyet úgy nyilatkozott, hogy saját, kellemes, vidám hangulatú éttermének megnyitására kíván majd fordítani.
A Konyhafőnök - RTL Klub
hirdetés
Az önjelölt séfeknek bizony nem volt könnyű dolguk a pénteki döntőben, hiszen egy maguk által összeállított, 3 fogásos menüvel kellett lenyűgözniük a zsűrit, ami egyikkőjüknek sem sikerült most sem százszázalékosan, pedig mindketten igencsak kitettek magukért.
Wossala Rozina előételként Langyos céklaleves, kecskesajttal, erdei gyümölccsel, főételként Borjúszűz, rántott brízzel, selymes paszternákpürével, keleti olajjal, míg desszertként Sós karamellás pannacotta, mogyorós ropogóssal készült, Kiss Kálmán pedig előételnek "Erdészek étke"-t, főételnek Mázas-ragacsos kacsa, fúziós körettel, míg desszertnek Almás rétes ropogós pohárban készített.
hirdetés
A mindent eldöntő fogások elkészítésében segítségükre volt mindkettejüknek 2-2 korábbi, általuk választott csapattársuk, így Rozina Lukács Péterrel és Breuer Andrással, míg Kálmán Nuray Attilával és Dános Tamással főzött együtt.
Ennek is természetesen meg volt a maga oka, hiszen a 3 tagból álló zsűri (Bernáth József - chef, Fördős Zé - gasztroblogger és Vajda Pierre - ételkritikus) arra is kíváncsi volt, hogy a két versenyző mennyire is tudja megállni a helyét vezetőként a konyhában, amikor is önmagának kell beosztania idejét, irányítani kollégáit, s végül a megfelelő formában tálalni megálmodott ételkülönlegességeit.
hirdetés
A zsűri úgy találta, hogy mindez Kálmánnak sikerült jobban, így a Konyhafőnök című műsor hat döntőse, azaz Lukács Péter, Nuray Attila, Gönczi Attila Imre, Tóth Marci, Wossala Rozina és Kiss Kálmán közül, végül ő diadalmaskodott, ezzel elnyerve Magyarország első Konyhafőnöki címét.
2014. október