Készítsen velünk koktélt! (18+)
Hogyan is fogjunk hozzá egy koktél elkészítéséhez és milyen szempontokat tartsunk szem előtt? Egy koktél elkészítéséhez nincsen másra szükségünk, csak két dologra. Csalogassuk elő belső kreativitásunkat és miután megszületett az ötlet, gyerünk bevásárolni!
Koktélok
HIRDETÉS
Mint az élet minden területén itt is fontos a minőség. Ennek fényében nem ajánlatos az olcsóbbat választani, csak minőségi italt használjunk, un. kommersz italt soha. Dolgozzunk eredeti, minőségi és friss alapanyagokkal! Hiszen az alap tézis: "Csak azzal kínálom a vendégem, amit én is szívesen elfogyasztanék!" Tehát a konklúzióban egyértelműen érezhető a hangsúly az "én is szívesen elfogyasztanék"-on van.
HIRDETÉS
Az un. otthoni koktélozás egyben a házigazda kreativitását és szépérzékét is tükrözi. Az elkészített italokat próbáljuk a lehető leginkább hozzá illő szervizpohárban kínálni. Többek között a legmegfelelőbb az üveg vagy átlátszó poharak. Ennek köszönhetően a vendégünk az első pillanattól fogva láthatja az elkészült produktumot. Ezt a módszert leginkább akkor alkalmazzuk, ha réteges italt alkotunk.
A koktélkészítéshez elengedhetetlen kellék nincs. Minden konyhában megtalálhatóak azon eszközök, melyekkel egy koktél megalkotható.
Otthoni kellékek
Boston Shaker, Kontinentális Shaker, Szűrős Shaker
Amennyiben nem áll rendelkezésünkre egyikkel sem úgy megteszi helyettük egy nagyobb pohár is, melynek tetőként szolgálhat egy csészealátét és már kész is a "házi shaker". Fontos tudni ekkor azonban, hogy, ha nem vastag üvegből készült poharat használunk erre a célra, akkor előre ne helyezzünk jeget a pohárba a rázás előtt, mert könnyen eltörhet és sérülést okozhat a pohár. Ilyenkor ezt kompenzálhatjuk úgy, hogy az elkészült koktélt egy másik pohárba töltjük, melybe utólag szórjuk bele a jeget.
Hámozó kés
Helyette használható a legélesebb kis kés is, melyet a konyhában találunk.
Vágódeszka
Alapvetően természetesen bármilyen más felület is megfelel, ami alkalmas arra, hogy ízlésesen, tetszés szerint fel tudjuk aprítani a szükséges hozzávalókat.
Bárkanál
Nyissuk ki a fiókot és vegyünk ki egy nagy teás (esetleg evő) kanalat!
Tört jég
A jeges italok készítéséhez szükségünk lesz tört jégre, mely gyakran szűrőszerepet is betölthet. Tört jeget házilag is könnyen készíthetünk, a következő módon: tegyünk a receptünk szerinti mennyiségben a jeget egy tiszta konyharuhába, majd hajtogassuk össze és mérjünk le rá pár intenzív csapást egy nyújtófa segítségével, esetleg a konyharuha lezárt végénél fogva akár a jeges csomagocskát is odacsapkodhatjuk egy masszívabb tárgyhoz.
Hasznos tanácsok
Nem szükséges mindent felhasználni a koktél elkészítéséhez, amit a hűtő rejt. Sokszor a kevesebb több! Maximum 5-7 összetevőt tartalmazzon a koktél, így egy olyan eredményt kaphatunk, melyből minden összetevő íze érezhető.
Kóstoljunk többször, mint egyszer sem! Ezt a legelegánsabban egy szívószál segítségével tehetjük meg.
Ne használjunk olyan összetevőt, melynek íze, illata erős, mert az ki lóghat a többi közül és ez által nem lesz harmonikus az italunk.
Díszítéshez hasonló vagy ugyanolyan gyümölcsöt használjunk, mint az összetevők.
A crustázás (cukor- vagy só perem a poháron) nem csak díszítő elem, hanem egy plusz ízt is ad az italnak. A lényege az eljárásnak, hogy ne vigyük túlzásba, hiszen nem a koktél íz világát akarjuk megváltoztatni, hanem dekorálni szeretnénk a produktumot és felkelteni a fogyasztók érdeklődését.
Néhány közismert, otthon is könnyedén elkészíthető koktél
Sex on the Beach
(Egy gyümölcsös long drink, mely a vodka alapú koktélok kategóriájába tartozik.)
Hozzávalók:
- 4 cl vodka
- 6 cl áfonya lé (cranberry)
- 6 cl narancslé (100%-os)
- 2 cl őszibarack likőr
- 4-5 jégkocka
Elkészítése:
Tegyük a hozzávalókat a készítőpohárba és rázzuk 8-10 másodpercig, majd ezt követően szűrjük le a szerviz pohárba. Ízlés szerint díszítsük.
Sex on the Beach
Mojito
(Egy hűsítő long drink, mely a rum alapú koktélok kategóriájába tartozik.)
Hozzávalók:
- 4 cl fehér rum
- 2 kanál barna- vagy nádcukor
- 2 frissen facsart lime (zöldcitrom) leve
- 6-8 friss mentalevél
- szénsavas víz
- 3-4 jégkockányi tört jég
Elkészítése:
A mentaleveleket vágjuk négyfelé, majd tegyük készítőpohárba, törőfa segítségével zúzzuk meg a leveleket, majd adjuk hozzá a cukrot és a többi hozzávalót. Egy bárkanál segítségével 5-6 másodpercig keverjük, amíg elolvad a cukor. Ízlés szerint díszítsük.
Mojito
Tequila Sunrise
(Egy gyümölcsös long drink, mely a tequila alapú koktélok kategóriájába tartozik.)
Hozzávalók:
- 4 cl tequila
- 1,5 dl narancslé (100%-os)
- 1 cl grenadine
- 4-5 jégkocka
Elkészítése:
Tegyük a jeget, a tequilát és a narancslevet egy készítőpohárba. Rázzuk össze 8-10 másodperc alatt, majd szűrjük át egy szervizpohárba. Öntsük bele a grenadine szirupot a bárkanálra csurgatva, hogy elkerüljük a teljes összekeveredést. Ezzel a végső produktum egy kívánatos formát ölt. Ízlés szerint díszítsük.
Tequila Sunrise
Manhattan
(Egy száraz short drink, mely a whiskey alapú koktélok kategóriájába tartozik.)
Hozzávalók:
- 5 cl whisky
- 2-3 csepp Angostura
- 2 cl rosso vermut
- 1 koktélcseresznye
- 4-5 jégkocka
Elkészítése:
Tegyük a hozzávalókat egy készítőpohárba és keverjük jól össze egy bárkanál segítségével. Szűrjük le a koktélt egy martini-s pohárba. Végül pottyantsuk bele a koktélcseresznyét és már szervírozhatjuk is.
Tequila Sunrise
Dry Martini
(Egy száraz short drink, mely a gin alapú koktélok kategóriájába tartozik.)
Hozzávalók:
- 5 cl gin
- 2 cl száraz vermut
- zöld olívabogyó vagy citromhéj (ízlés szerint)
- 4-5 jégkocka
Elkészítése:
Tegyük a folyékony hozzávalókat a keverőpohárba, keverjük össze őket egy bárkanál segítségével. Szűrjük le a koktélt egy martini-s pohárba. Rakjuk bele az olívabogyót vagy egy hámozó kés segítségével vágjunk egy szélesebb csíkot a citrom héjából. Csavarjuk ki a héját a pohár felett, hogy kinyerjük a citrom aromáját, majd tegyük az italba.
Dry Martini
B-52
(Egy esti, krémes short drink, mely a likőr alapú koktélok kategóriájába tartozik.)
Hozzávalók:
- 1 cl kávélikőr (Kahlúa)
- 1 cl Irish Cream vagy Bailey's
- Cointreau vagy Grand Marnier
Elkészítése:
A rétegezés módszert használjuk a hozzávalók sűrűsége miatt, ezt leginkább dekorációs célból tesszük. Öntsük a kávélikőrt egy shot pohárba, majd egy bárkanál segítségével lassan csorgassuk a második réteget az Irish Cream likőrt az előzőre. Adjuk hozzá a Cointreau vagy Grand Marnier likőrt hasonló módon. Vigyázzunk, hogy a hozzávalók össze ne keveredjenek. A szervírozás előtt gyújtsuk meg a koktél felszínét majd az elfogyasztáshoz mellékeljünk egy szívószálat.
B-52
Egészségükre!
2012. május