Jóslatok 2019-re
Az ember az év végéhez közeledve egyre inkább azt latolgatja, vajon mit is fog hozni a holnap, vagyis az újesztendő. Vannak azonban olyan látnoki képességekkel felruházott egyének is, akik konkrét jóslatokba is bocsátkoznak elkövetkezendő éveinket tekintve.
Fotó: Matheus Bertelli / Pexels.com
hirdetés
Talán a legkomorabb 2019-es jövendölés a nagy rémhírhozóhoz, Nostradamushoz kötődik, aki 1999-ben a világ végét jósolta meg, így bizakodva fordulhatunk ezen jóslatának be nem teljesülése felé, ami azt fejtegeti, hogy kék turbánban eljön az Antikrisztus és egy 27 évig tartó véres, gyötrelmes világháború veszi kezdetét, s ha ez nem lenne elegendő, közben rettenetes természeti katasztrófák is pusztítanak majd világszerte.
Azonban a hírhedt jövendőmondónak jó híre is van azok számára, akik mindezen tragédiákat túlélnék, mégpedig, hogy az orvostudomány felfedezi a 200 évig tartó élet gyógyszerét. Nagy kérdés, hogy vajon a véres háborúk finanszírozása mellett melyik népnek lesz annyi anyagi tartaléka, amelyből kutatóit úgy tudja finanszírozni, hogy minderre rájöjjenek.
hirdetés
Alois Irlmaier egyszerű német kútásó és kubikos volt, aki felnőtt életét Bajorországban élte le. Híressé azzal vált, hogy fiatal kora óta tisztánlátó képességekkel rendelkezett, a II. világháború után sok német ember vele kerestette meg családját vagy eltűnt szeretteit. Irlmaier látomása megerősíti Nostradamus jövendölését, szerinte is eljön a harmadik világháború, bár nem tudni mikor, ami a Közel-Keleten robban ki és egy alacsony, sötét bőrű, valamint egy magas, szőke hajú férfi lesznek felelősek érte. A háború előbb a Balkán térségét sújtja, majd szépen lassan egész Európára és a világra is kiterjed.
"A harmadik világháború eljön, de, hogy melyik évben, azt nem tudom megmondani.
Két férfi meggyilkol egy magasrangú harmadikat. Őket más emberek fizetik.
A harmadik meggyilkolása megtörtént. Ezután kezdődik a háború.
Az egyik gyilkos egy kicsi fekete ember, a másik kicsit magasabb világos hajjal. Úgy gondolom, ez a Balkánon fog megtörténni, de ebben nem vagyok biztos.
A háborút megelőző év nagyon gyümölcsöző lesz, sok gabona és gyümölcs fog teremni. A harmadik meggyilkolása után egyik napról a másikra elkezdődik minden. Igen világosan látok három számot, két nyolcast és egy kilencest, de, hogy ezek milyen időpontot jelölnek, azt nem tudom megmondani. A háború napkeltekor kezdődik, egy esős éjszakát követően, röviddel az aratás ideje után."
A jóslatról bővebben ITT olvasható.
Egy harmadik jóslat egy olyan negatív energia-felhőről beszél, amely véget vet számos, párkapcsolatnak. Erre az állítás szerint márciustól lehet számítani.
Egy 2030-ból visszatért időutazó férfi visszaemlékezéseiből egy hatalmas hóvihar rajzolódik ki, ami elsősorban az Egyesült Államokban fog pusztítani, emellett pedig egy, már januárban elkezdődő UFO-inváziónak lehetünk részesei.
Baba Vanga, aki egy világhírű bulgár jósnő volt, sem szolgál kecsegtető jövőképpel az elkövetkezendő évekre. Kinyilatkoztatásában azt tárgyalja, hogy a harmadik világháború elkerülhetetlen az emberiség számára. A világ számos pontján biológiai és nukleáris fegyvereket fognak bevetni és 2025-re, csak a világ népességének 15%-a fog élni. Vanga elmondása szerint a nukleáris robbanás megváltoztatja a Föld pályáját, amely globális kataklizmákhoz és világszintű özönvízhez vezet. Hát valljuk be, ez sem az a szilveszteri jókívánság, amit hallani szeretnénk. Egy jó hírrel azonban ő is szolgál az emberiség számára:
"Eljön a nap, amikor a rákot "vasláncokba" tudjuk zárni"
A jósnő szerint tehát felfedezik a rák ellenszerét, aminek tudósok állítása szerint, ha lenne, rengeteg vasat kellene tartalmaznia.
A jövőkutatás, idegen szóval futurológia a társadalomtudományok közé tartozik. A lehetséges és valószínűsíthető jövővel, valamint az ezzel kapcsolatos nézetekkel és mítoszokkal foglalkozik. Ray Kurzweil egy feltaláló, futurológus és szerző, akinek számos eddigi prognosztizálása vált valóra, azt állítja 2019-ben az öregedési folyamat lelassul vagy akár meg is fordíthatóvá válhat.
hirdetés
A jelen kor nagy látnokai, a gazdasági szakemberek sem tétlenkedtek év végén és a következő megállapításokat tették a jövőnkre vonatkoztatva:
- A fenntarthatatlan európai államadósságok, illetve a kontinens politikai mozgásai, kiegészülve az Európai Központi Bank (EKB) emelkedő kamataival és a gyenge gazdasági növekedéssel, végül oda vezethetnek, hogy az Európai Unió bejelent egy komoly adósság-elengedési projektet.
- Az európai felfordulás Németországot is elérheti, és Európa legnagyobb gazdasága akár recesszióba is csúszhat 2019-ben. Ennek elsődleges oka az lehet, hogy a gyenge gépjárműeladások bajba sodorják Németországot, ugyanis 2040-ig az új autók 55 százaléka már elektromos lehet.
- A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vagy a Világbank hátat fordíthatnak a GDP-nek mint mérőszámnak, és sokkal inkább a termelékenységet tekinthetik a legfontosabb növekedési standardnak, mert a GDP nem képes hatásosan mérni például a környezeti tényezőket vagy az emberek egészségét.
Olvasva a fenti jóslatokat 2019 nem tűnik túl szívmelengető évnek, azonban jobb, ha tudjuk a jóslatok inkább egyfajta iránymutatás és nem tényközlés, így mindig van lehetőség a változtatásra, mindig van lehetőség arra, hogy jobban figyeljünk egymásra, a környezetünkre, hogy döntéseinkkel olyan irányba tereljük a jövő változásait, amely akár gyökeresen megváltoztathat minden eddigi elgondolást.
2018. december