Hogyan tüntessük el a szem alatti karikákat?

Életvitelünk folytán egyre gyakoribb panasz a szem alatt megjelenő elszíneződés, melyet egyre csak próbálunk takargatni különböző sminkekkel, vagy eltüntetni méregdrága krémekkel, de a karikás szemek ellen mégis a leghatékonyabban a következő módokon küzdhetünk!

Hogyan tüntessük el a szem alatti karikákat

Közkedvelt e célra az uborka, mely valóban nagyon hatásos a szem alatti karikák eltüntetésében

Uborkát a szemre

Az uborka jótékony hatása közismert, s bár az utóbbi időben veszített népszerűségéből, mondván "az uborka nem csinál semmit" a teljes igazság az, hogy amíg a szemünkön van a karika, addig relaxálunk, szemünk megnyugszik, és a bőr pihen, valamint hidratálódik is, így mindenképpen egy igen hatékony módszerről beszélünk.

Úgy a legjobb, ha az uborka hideg, így egyben fel is frissíti tekintetünket. Ne csak a szemünkre, de arcunk többi részére is tegyünk belőle, s bőrünk csodásan feszes lesz, pórusaink pedig szinte teljesen összehúzódnak.

Paradicsom, krumpli, menta

Nem az uborka az egyetlen, ami segíteni tud karikás panaszainkon, ha éppen nincs otthon, használjunk helyette keményebb paradicsomot, krumplit, almát, vagy akár mentalevelet is. Ezek mind telis-tele vannak vitaminnal és nedvességgel, így kellő mértékben fel tudják tölteni élettel a revitalizálásra szoruló területet. Csinálhatunk a komplexebb hatás elérése érdekébe turmixot is, melybe uborka, krumpli, akár még olíva olaj is kerülhet, arra azonban figyeljünk, hogy semmiből sem kell túl sok bele, hiszen eme házi készítmény nem áll el.

Az így kapott keveréket közvetlenül is ráhalmozhatjuk a bőrre, vagy egy régi pólóból csinálhatunk kis batyukat, melyeket megtöltve már csöpögésmentesen tehetünk a szemekre. A mixbe tegyünk egy kis kávét. A koffein felfrissíti tekintetünket, s kitágítja a hajszálereket a terület jobb vérkeringése érdekében.

Gyógyító füvek

A kamillatea és a zöld tea egyaránt támogatják a szem gyógyulását. Két filtert forrázzunk le, majd vegyük ki őket a vízből és hűtsük le.

Ezt tehetjük hideg víz, vagy a hűtő segítségével. Amíg lehűlnek a filterek igyuk meg az elkészült teát, így az belülről fejti ki szépítő hatásait, majd a filtereket körülbelül 15 percre tegyük a szemünkre és lazítsunk. A hatás magáért beszél.

Az alvás csodákra képes

Sokszor csak akkor kapunk a fejünkhöz, ha már megtörtént a baj, de sokat tehetünk a szem alatti szarkalábak kialakulásának megelőzése érdekében, ha rendszeresen, és napi 7-8 órát alszunk, s ez által beindulnak testünk természetes regenerálódási folyamatai.

Megelőzés felsőfokon

Az alvás nagyon fontos a szervezet helyes működése érdekében, de számos már dolog, rossz szokás is befolyásolhatja bőrünk szépségét. A dohányzás nagymértékben károsítja, kiszárítja a szöveteket, bőrünk elveszti rugalmasságát és vitalitását. Egy másik gyakori probléma az este arcunkon felejtett smink.

Bármilyen fáradtak is legyünk, mindig mossuk le a sminkünket, hogy bőrünk tudjon lélegezni, megtisztulni. Harmadjára pedig igyunk sok vizet, ezzel is segítve folyadékháztartásunk megfelelő működését, így hozzájárulva a karikák s egyéb problémák megelőzőséhez is.

Apró trükkök

A reggeli sietségben gyorsan kell a segítség, mert duzzadt és karikás a szemünk, a megoldás egyszerű. Tegyünk két kiskanalat pár percre a hűtőbe, - de semmiképp se a mélyhűtőbe, hiszen nem lefagyasztani akarjuk szemeinket -, majd, tegyük őket a szemhájainkra. Ettől gyorsan lehúzódik a duzzanat, s jó előkészítése ez a módszer a sminkelésnek is.

Amennyiben már tényleg semmi sem segít, és az alapozóhoz nyúlunk, egy tónussal világosabb árnyalatot válasszunk a szemünk alatti rész korrigálására, mint az arc többi részére, így optikailag világosabb hatást fog kelteni a tekintetünk.

Amennyibe egyéb szemproblémáink vannak, például gyulladás, bánjunk óvatosan a pakolásokkal, nehogy szemünkbe kerülve további szövődmények okozzanak.

2014. január