Hogyan lehetünk sikeresebbek a randioldalakon?

Az internetes társkeresés napjainkban már viszonylag elterjedt, népszerű módja az ismerkedésnek, és a személyes kapcsolat a kezdetekben jellemző hiányának ellenére elég sok előnye is lehet. Így például kifejezetten olyan profilokra kereshetünk rá, amelyek "tulajdonosai" (legalábbis saját bevallásuk szerint, ami sajnos gyakran nem egészen fedi a valóságot) hozzánk hasonló célokkal, hobbikkal, értékrenddel és tulajdonságokkal rendelkeznek, ráadásul azoknak is könnyebb lehet így párt találni, akik személyesen kevésbé szeretnek ismerkedni. Néhány dolgot azért a netes társkeresésnél is szem előtt kell tartani ahhoz, hogy sikerüljön elérnünk a célunkat!

Randioldalak

Mi az, amit inkább ne írjunk a profilunkra?

A randioldalakon olykor egészen kínos frázisokat is olvashatunk a bemutatkozásnál, ilyenek lehetnek például az elcsépelt poénok, de akár az is, ha valaki csupa olyasmivel írja tele az oldalát, ami tulajdonképpen mindenkire igaz.

Az érdeklődési körök bemutatására nem éppen a legalkalmasabb, ha például azt írjuk, szeretjük a pizzát, a napsütést, az utazást, hiszen ezzel a legtöbben így vagyunk, ahogyan az sem különösebben meglepő, ha valaki "boldog" párkapcsolatot, vagy "valaki különlegeset" keres...

Talán ennél is kellemetlenebb tud lenni, amikor egyesek azt írják, "viccből", esetleg "szórakozásból" hozták létre a profiljukat - kivéve persze, ha valóban ez az igazság. Ha viszont nem, érdemes elgondolkozni azon, hogy mennyire lehet vonzó például egy komolyabb kapcsolatot kereső fél számára az, ha tréfából hoztuk létre a profilt - nyilván ismerkedni, házasodni sem tréfából szokott az emberek többsége.

Az egyik legszörnyűbb, amit tehetünk, ha csak az elvárásainkat fogalmazzuk meg anélkül, hogy bármit is írnánk magunkról. Az sem túl vonzó, ha valaki semmit nem oszt meg magáról, vagy esetleg csak egy képet, és mindezt annyival intézi el, hogy kérdés esetén "csak írj". Nemcsak arról van szó, hogy ez bizalmatlanságot kelthet és talán fel sem kelti az érdeklődést, de ráadásul komolytalannak is hat, ha valaki nem volt hajlandó egy rövid bemutatkozást sem írni.

Fotók

Nagyon fontos, talán a legfontosabb, hogy használjunk fotót. Ha lehetőség van rá, többet is, és persze nem árt figyelni arra, hogy előnyösek legyenek ezek a képek. Érdemes rászánni az időt, és olyan helyre vándorolni a telefonnal vagy fényképezőgéppel, ahol megfelelőek a fényviszonyok - hiszen valljuk be, egy szép, éles fotó nemcsak a szemet vonzza jobban, de előnyösebben is festhetünk rajta, mint egy szemcsés, homályos, sötét - vagy éppen túlexponált - fényképen.

A profilképen túl olyan fotókat is feltölthetünk, amelyeken keresztül már a hobbijaink, életmódunk is megismerhető kissé, de ezeket inkább kiegészítésnek hagyjuk meg, a profilkép pedig mutassa azt, amiről a profil szól: a felhasználót!

Személyes üzenetek

A sokadik üzenet után már talán fárasztó lehet így tenni, de mindenképpen érdemes valami személyességet csempészni az üzenetbe. Az előre megírt sablon-üzenetek általában már "messziről bűzlenek", és legyenek bármilyen terjengősek vagy hízelgőek, könnyen fel lehet ismerni, ha személytelenek, és nem az adott emberre, hanem az üzenetküldő saját vágyaira reflektálnak.

Ehelyett érdemes lehet kiemelni az üzenetben például egy közös hobbit, vagy más, a profiloldalon megismerhető "kapcsolódási pontot".

A hazugság hosszú távon nem kifizetődő

Sokaknak van egyfajta elképzelése arról, hogy mivel nyűgözhetik le a reménybeli partnerüket, és még akkor is ragaszkodnak ehhez, ha adott esetben túlzásra, netán hazugságokra van szükségük a kívánt kép fenntartásához. A kisebb hazugságok és túlzások tudnak a legkínosabbak lenni, mert talán nem is érzünk miattuk bűntudatot - hiszen végtére is "majdnem igazak -, de ha egyszer kiderülnek, mégis csak magyarázkodni kell miatta, és mégis csak bizalmatlanságot kelt a megismert társban. Persze, a nagyobb hazugságok esetében sokáig nem élhetünk abban a hitben, hogy azok nem derülnek ki, és adott esetben nem vethetnek véget bármilyen kialakult kapcsolatnak.

Diós Anita

2017. november