HIRDETÉS

Hogyan aludjunk jól? - Elalvást segítő tippek

Gyakran előfordul, hogy az ember valahogy sehogy sem tud elaludni, csak forgolódik, vagy unalmában újra tevékenykedni kezd, reggel meg aztán persze fáradtan, nyűgösen ébredünk, s alig bírjuk elkezdeni a napot. Íme, néhány tipp, mit tegyünk, vagy miket kerüljünk, hogy jól aludjunk éjjelente!

Hogyan aludjunk jól? - Elalvást segítő tippek

Alvás és emésztés

Az alvási problémák hátterében sokszor áll valamilyen rossz étkezési, vagy italfogyasztási szokás. A késő esti órákban fogyasztott, nehéz ételek, vagy a sok nassolás mind akadályozzák a pihentető alvást. Ezek helyett inkább válasszunk egy korai, könnyű, vagy nem túl nagy adag vacsorát, esetleges éjjeli csemegénk pedig ne legyen több egy kis gyümölcsnél, zöldségnél, vagy egy pohár tejnél.

Ugyanúgy meggondoltan kell eljárnunk az alkohol, valamint a koffein, illetőleg magas cukortartalmú italok fogyasztásával is, melyeket legkésőbb a kora délutáni órákig fogyasszuk (lehetőleg minél kisebb mennyiségben), különben könnyen nyugtalan, felszínes alvás lehet a vége.

Kerüljük az állandó pörgést

Sokan esünk abba a hibába, hogy egész egyszerűen nem tudunk leállni, lazítani egy kicsit, el akarjuk még intézni ezt is, azt is, sőt, már-már szinte sajnáljuk, hogy vége van a nappali óráknak, annyira belejöttünk a pörgésbe. Nem tudjuk leállítani agyunkat, folyton csak gondolkodunk a következő lépéseken, napon, tervezgetünk, álmodozunk, s, mire elaludnák, már kukorékol is a kakas. Ez önmagában még nem is lenne gond, hiszen jó, ha energikusak vagyunk, azonban gondoljunk arra, hogy azért, mert mi pillanatnyilag nem érezzük, szervezetünknek attól még szüksége van a pihenésre. Ha ilyen helyzetben találjuk tehát magunkat, ne késlekedjünk, menjünk és vezessük le többletenergiáinkat. Fussunk, biciklizzünk, ússzunk, ugorjunk le a fitness terembe, vagy éppen, agyalás helyett, bújjunk össze kedvesünkkel. Higgyük el, ez mind meghozza a kellő hatást!

Stressz oldás

Az állandó problémák és aggodalmak, melyek folyamatosan nyomasztanak minket, nagyban elősegítik a tartós, stresszes állapot kialakulását, mely többek között komoly alvászavarokat, s így rendszeres kimerültséget okozhat. Mivel a stressz oldás más miatt is nagyon fontos, még inkább oda kell rá figyelnünk!

Ha tehát úgy érezzük, túlnőnek rajtunk a hitelek, teljesen el vagyunk adósodva mindenkinek, nem bírjuk már az állandó családi vitákat, vagy éppen elegünk van abból, hogy a főnökünk állandóan minket pécéz ki, amikor kétszer annyit hajtunk, mint mások, vágjuk el a szálakat! Akarjunk kimászni a bajból, merjünk változtatni, egyezkedjünk, szakítsunk, mielőbb hagyjuk ott a munkánkat, ha tehetjük, ám addig is fogadjuk el, hogy most ez van, ne görcsöljünk rá! Ismerjük fel, hogy ez csak egy állapot, más is túlélte már, sőt, sokkal rosszabbakat is, mi miért ne bírnánk ki. Nem is szólva arról, hogy a folyamatos aggódásunkkal csak rontjuk a helyzetet, hiszen állandóan kimerülünk miatta, s nem tudunk 100%-osan a megoldásra koncentrálni. Lefekvés előtt nem sokkal menjünk egy nagyot futni, hallgassunk közben zenét, hagyjunk hátra egy kicsit mindent, s élvezzük a természet szépségét, vagy éppen a város milliónyi fényét. Szaladjunk fel egy dombra, csodálkozzunk rá a nagyvilágra, s vegyünk egy mély lélegzetet, vagy éppen üljünk le kicsit a vén Duna (vagy más folyó, tó, víz) partjára, s hajítsunk néhány követ a habokba. Meglátjuk, aranyat fog érni, jól alszunk majd, s reggel egy teljesen más világra ébredünk!

Nyugtató praktikák

Számos relaxációs technika, valamint nyugtató tevékenység létezik, melyek nagyban elősegítik a pihentető alvást. Egy nehéz nap után vegyünk egy forró fürdőt, masszíroztassuk meg magunkat, jógázzunk, vagy éppen igyunk egy koffeinmentes, gyógynövényekből készült teát, például macskagyökér, levendula, citromfű, vagy kamillateát, készülve mindezzel egy kiadós alvásra. A felsorolt növények nyugtató hatása fürdővizünkben is remekül érvényesül, s így még azt is megelőzhetjük, hogy éjszaka a teától ki kelljen járnunk a mosdóba, megszakítva pihenésünket. Az is sokat segíthet, ha egyszerűen lecseréljük ágyneműnket egy friss, illatosra, hiszen egy kellemes, pihe-puha környezetben sokkal jobban lehet aludni, mint egy elnyűtt paplangombóc alatt.

Túlzottan zajos környezet, kellemetlen szagok

Végül, de nem utolsó sorban, fontos még szót ejteni a nyilvánvalóan alvást zavaró, zajos környezetről és kellemetlen szagokról, melyek forrását érdemes megszüntetni, de legalább is enyhíteni, alkalmasint egy füldugóval, vagy alapos szellőztetéssel, stb.. A hirtelen, hangos, éles zajok különösen veszélyesek a szervezet pihenésére, hisz, ha gyakran felriadunk ilyesfajta behatásokra, garantáltan "nem mer" majd szervezetünk mélyen aludni, hanem inkább csak éberen bóbiskol a folyamatos veszélyérzet miatt. Kerüljük hát ezeket!

Jó pihenést!

2014. március