Hidd el, szép vagy!
Mióta világ a világ, sok faj esetében fontos a természetes kiválasztódás szempontjából az, hogy valaki, valami, hogy néz ki. Néhol a díszesség (pl. egyes madaraknál), a feltűnés, másutt a láthatatlanság jelent előnyt.
Természetünknél fogva így bennünk is él a vágy a kiteljesedésre, hogy tökéletesek, gyönyörűek legyünk. Olyannyira régóta foglalkoztatja már ez a téma az emberiséget, a külső megjelenés, a "szépség ideál", hogy már az ókorban is (gondoljunk csak az utolsó egyiptomi fáraó, Kleopátra törekvéseire), léteztek legendás szépségekről szóló elbeszélések, leírások, sőt, valóságos trendek épültek olykor ezekre.
De mi is a szépség és ki is dönti el, mi az éppen aktuális "legszebb"? Hiszen, aki 200 éve még divatos, szép volt, ma lehet, (ok nélkül) plasztikáztatná magát az egyre súlyosabban ránk nehezedő társadalmi nyomás, illetőleg külsőséges elvárások teljesítése végett. Másrészről viszont, manapság is gyakorta találkozni azzal a szerelemmel (gyakrabban, mint gondolnánk), amikor egy kevésbé esztétikus kinézetű embert valaki a végletekig képes szeretni és csodálatosnak tart, nem törődve azzal, hogy az illető sovány, kövér, vagy éppen ritka-e a haja, vagy sem, esetleg kuszák a fogai.
Akkor tegyük fel hát újra a kérdést, mi is a szépség? A szépség az, amiben ki tudunk teljesedni, amiben önmagunk lehetünk, amikor meglátjuk és látni engedjük a bennünk rejlő és rajtunk tündöklő szépséget. A legfontosabb, hogy tudjuk, nem kell mindig és mindenkinek tetszeni, nem kell feladnunk önmagunkat egyetlen jó szóért, elismerésért. A tükör nem azért van, hogy rámutasson a hibáinkra, az csak egy eszköz és nem a szépségünk mércéje, mint ahogy a mérleg sem! Ha arra gondolunk, az újságokban mennyi gyönyörű nő van, s mi nap, mint nap irigykedve nézzük őket, nyugtázván, mind "egyformán" szépek, miközben észre sem vesszük, hogy, lényegében mindannyian mások és mások, telis tele vannak ugyanúgy hibákkal, mint bármelyikünk, s pusztán azért látszanak ők szépek, mert a legszebb oldalukat láttatják.
Ha erre ráeszmélünk, könnyen eljutunk odáig, hogy mindezt mi is megtehetjük a hétköznapokban, anélkül, hogy feszültség lenne bennünk a külsőnkkel kapcsolatban. Gondoljunk csak bele, amikor az utcán körülnézünk, általában nem nagyon látunk tökéletes, a szépség ideálnak minden tekintetben 100%-osan megfelelő "szép embereket", ugyanakkor, visszataszítóan, szélsőségesen csúnyákat sem! Ez pontosan azért van így, mert mindenki igenis szép a maga nemében és ez nem csak közhely, hanem tény. (Nem véletlenül nincs aktuális csúnya ideál sem!)
A természetesség, az ápoltság és a jó közérzet a legtöbb, amit tehetünk magunkért, ha valóban szépek akarunk lenni. Amikor észrevesszük azt, hogy nekünk sem tetszik mindenki, amikor elismerjük, azok vagyunk, akik és úgy vagyunk szépek, ahogy, s elkezdjük elfogadni és megbecsülni magunkat, a világ is ezt rögtön viszonozni fogja. Nem az éppen aktuális idea tehát a fontos a szépség megítélésében, hanem mi magunk! Ha ezt nem tévesztjük szem elől, máris új, lényegi értelmezést nyer a mondás: "A szépség belülről fakad!".
Merjünk hát (az éppen aktuális társadalmi elvárásoktól mentesen, önmagunk természetességében) szépnek lenni!
2013. január