Extrém nyári tábor a gyereknek
A gyerekeket idén az eddiginél is színesebb programok, táborok várják a nyári szünetben. Extrémebbnél extrémebb sportok, elfoglaltságok részesei lehetnek gyerkőceink, no persze, ha anyagilag is bírjuk az iramot.
A Táborfigyelő 250 szülőtől kérdezte meg egy felmérés keretein belül, hogy milyen táborba szeretnék küldeni gyermekeiket, valamint mennyi pénzt szánnak a nyári elfoglaltságra.
A válaszadók nagy részének teljesen megfelelnek az ottalvós, napközis táborok, melyeknél természetesen leginkább az ár-érték arányokat vették figyelembe, valamint gyermekeik érdeklődési körét. A Pénzcentrum cikke alapján az is kiderül az idei trendekből, hogy egyre terjednek az extrémebb témájú táborok, amik a gyerekekei igencsak érdekelnék, ennek ellenére extrémitásukból adódó veszélylehetőségek folytán a szülők csak mintegy 12 százaléka engedné, illetve viszi hasonló luxustáborokba a gyerekeket.
A bátrabbak és a kíváncsiak a következő listából válogathatnak.
Lovastábor:
Bár a lovastábor nem tűnik annyira extrémnek, inkább költségessége révén nem jut mindenki közel eme csodás állatokhoz. Valóban van tábor ahol 7 nap 92 ezer Forintba kerül, viszont akad hely, ahol gyermekünk akár 28 ezer Forintért hódolhat lovas szeretetének.
Főzőtábor:
Semmit sem lehet elég korán kezdeni, s lehet, hogy egy ilyen tábor nem csak jó időtöltés, hanem a jövőre nézve jó befektetés is lesz, hiszen a gasztronómia manapság virágzik, az alapköveket pedig már 40-50 ezer Forintért letehetjük gyermekünkben.
Repülőtábor:
Az igazi nagy kalandot kínálja ez a tábor, mely örök emlék maradhat a kicsik számára. Mind elméletben, mind gyakorlatban megismerkedhetnek a gyerekek a repülés szépségeivel az 5 napos, bejárós táborban, ami 55 ezer Forintba kerül.
Horgásztábor:
A szúnyogriasztó elengedhetetlen, ennek ellenére igazi kikapcsolódás. A Tisza tónál 5 napos horgászás 65 ezer Forintba kerül, veszélye, hogy a horgászni szerető apuka is könnyen elcsábulhat a program hallatán.
Golftábor:
Igazán ritka az a kisgyerek, aki a golfot választja legkedveltebb hobbijának, azonban még nekik is indul tábor, ahol akár egymás erejét összemérve ismerhetik meg jobban ezt a nyugodt és precíz sportot 7 napra 69 ezer Forintért.
Zenei tábor:
A kicsiben dübörög a basszus? Semmi gond, zenei táborok tömkelege várja a lelkes gitárosokat, dobosokat, DJ-ket. Nem csak Hardweresen, de szoftwaresen is megismerkedhetnek a zene készítésével, keverésével 7 nap alatt 78 ezer Forint ellenében.
Bécsi nyelvi tábor:
No igen, manapság a kéttannyelvű óvodák és iskolák után, már a táborok sem maradhatnak el, s rendre szervezik a külföldi, városnézéssel egybekötött, nyelvi programokat. Természetesen egy külföldi utazásnak külföldi ára van, egy bécsi belvárosi, 15 napos tábor 180 ezer Forintba kerül.
2015. június