HIRDETÉS

Esti nasi másképp

Mikor jön az esti film, már előre azt fontolgatod milyen rágcsálnivalót találsz a polcon, a hűtőben. A fél estéd azzal megy el, hogy nyitogatod a hűtő ajtaját ennél is meg nem is, és a végén valami olyan kerül terítékre, amit jobb inkább meg sem találtál volna. A pattogatott kukorica elsőre jó választásnak tűnhet, ám a végére csak a sós íz és a fogainkba szoruló idegesító hélydarabkák maradnak. A chips is kiváló csemegénk lehet, míg nem sérti fel ínyünkfel, nyelvünket. A csokoládé nem sós, viszont hamar elfogy, így nem túl ideális nassolnivaló egy másfélórás programra. No és persze ott az az ördögi körforgás is, miszerint édesre jól esik valami sós, sósra pedig az édes. Ezeket a problémákat egy kis találékonysággal könnyedén megoldhatjuk. Válasszunk olyan csemegét, mely biztosan finom és tudjuk róla, hogy csak pozitív lehet elfogyasztásának következménye.

Gyümölcsvariációk

Ha gyümölcsöt választunk érdemes több félét összeválogatnunk, hogy legyen köztük savasabb, lugosabb, így kioltják egymás hatását és később sem kell szenvednünk a sok gyümölcs okozta hasi panaszoktól. Finom ízük mellet, szemet gyönyörködtető látványuk is, ami csak fokozza az élvezeteket.

Gyümölcsvariációk

Gyümölcsvariációk (Forrás: Pixabay.com; Fotó: Silvia)

Egy ízletes saláta

Szinte bármi jöhet a zöldségespultról, vagy aki szereti, gyümölcsöt is nyugodtan tehet a salátába. Itt nem az a cél, hogy teletömjük ehetetlen zöldekkel, amit egyébként csak kötelességből, vagy udvariasságból eszünk, használjunk olyan alapanyagokat, amiket igazán szeretünk. Itt van a túlzások ideje. Amit az étteremben is kiválogatunk egy salátából, azt együk, tegyük a miénkbe. Variáljuk bátran, ízesítsük öntetekkel, magvakkal, sajtokkal.

Egy ízletes saláta

Saláta (Forrás: Pixabay.com; Fotó: Julia)

Tunkoljunk

Egy ízletes mártás, öntet, szósz csodákra képes, például, hogy feljavítsa az olyan ételek ízét, melyeket nem szeretünk, de tudjuk, aranyat érnek!

Így lehet a sárgarépa roppanós finomság, az egyszerű sajtcsíkok ínyencség. Szószunk lehet akár édes-savanyú, majonézes, ketchup, aki szereti, vagy valami telfölös snídlinges otthoni kevert.

Tunkoljunk

Forrás: Pixabay.com; Fotó: BuffetColosseum

Ha már chips, dobjuk fel

Ne az előre legyártott zacskós formátumok közt válogassunk, vegyünk krumplit. Hámozzuk meg, uborkareszelővel vagy akár késsel szeleteljük fel, vagy vágjuk apró, de megfogható darabokra, és be vele a sütőbe. Rakjunk mellé egy kis husít, halrudacskákat, zöldségeket. Ne legyünk restek elkészíteni ezt, az amúgy pár perc alatt elkészíthető finomságtálat, hiszen így szervezetünk sem lesz rest meghálálni a törődést.

Házi chips

Forrás: Pixabay; Fotó: Dokument_01

A végső konzekvencia és tuti tipp, hogy amit egészségtelennek ismerünk, arról jusson eszünkbe valami azzal kapcsolatos kellemetlen élmény, például, hogy a cola után olyan fura ragacsos lesz a szánk, a fogaink pedig mintha vesztenének keménységükből, vagy az esti pizza, amiből úgy belaktunk, hogy megfeküdte a gyomrunkat.

Ezzel ellentétben az egészséges ételeket pozitív gondolatokkal erősítsük, hogy fogyasztásuk egyre nagyobb örömöt jelenthessen, ne pedig kötelességet, ami alól alig várjuk, hogy kibújhassunk. Emlékezzünk gyermekkkorunkban milyen nagy lelkesedéssel ettük a nagyi kertjében a cseresznyét, a málnát, az epret, hogy nem tudtunk betelni a melegszendviccsel, amit uzsonnára kaptunk, hogy milyen finom is az őszi sült/főtt gesztenye, vagy nyáron, a Balatonon a főttkukorica.

2012. május