HIRDETÉS

Édes kenyér

Kétségtelen, hogy a különféle kenyerek és cipók az emberi táplálkozás alapját képezik szerte a világon, s napjainkban még soha nem látott változatosságban és ízesítésben sütik őket, nap mint nap. Az édes kenyér egy egyszerű, de alapvető kenyérféle, elkészítése pedig nem igényel komolyabb előkészületeket.

Édes kenyér

Édes kenyér

Hozzávalók (2 közepes kenyérhez):

Fél kilogramm búzaliszt (a legmegfelelőbb a BL55-ös)

5-6 evőkanál cukor (vagy ízlés szerint méz)

25 gramm élesztő

2-2,5 dl tej

1 evőkanál olaj

Elkészítése:

A tejbe belerakjuk a cukrot, majd langyosra melegítjük (de nem forróra) és belemorzsoljuk az élesztőt. Egy tálba lisztet rakunk, majd leöntjük a langyos tejjel és alaposan összedolgozzuk őket, míg nem egy lágy tésztát kapunk. Körül-belül fél órát hagyjuk pihenni, majd ezt követően finoman gombócoljuk össze (óvatosan nyomjuk ki belőle a levegőt, de úgy, hogy a sikér ne nagyon sérüljön).

Ha ezzel is megvagyunk, megint hagyjuk állni fél órát, majd formázzuk meg a kenyereket és újfent hagyjuk kelni őket egy jó háromnegyed órán át.

Előmelegített sütőben közepes (180-00 fok) hőmérsékleten süssük arany barnára az édes kenyereket.

Tipp:

Mazsolát, vagy bármilyen más aszalt gyümölcsöt is tehetünk bele.

Jó étvágyat kívánunk!

2013. december