Atlantisz rejtélye

Egy sziget, melyet tengergyűrűk vettek körül, s Poszeidón, a tenger istenének ivadékai alkották. Egy civilizáció, mely korunkat meghaladó, ősi tudással rendelkezett. Egy kontinens, mely a hullámok martalékává lett, de kultúrájának nyomai mindenütt fellelhetőek a világon. Ez Atlantisz, egyesek szerint minden civilizáció bölcsője. De vajon valóban létezett?

Forrás: pixabay.com; Fotó: lqiuz; Módosította (vágta): Seres-Nagy Richárd; Licenc: Pixabay License (Free for commercial use; No attribution required); Link: https://pixabay.com/photos/poseidon-marine-the-sea-deep-sea-1426660/

Platón, az ógörög filozófus, ki időszámításunk előtt 427 és 347 között élt, Timaiosz és Kritiász című műveiben igencsak megdöbbentő részletességgel ír egy hajdan (ő 9000 évvel kora előttre teszi) létező és virágzó, ám egy óriási természeti kataklizma következtében elpusztuló, s örökre a tenger hullámsírjába vesző világról, mely minden eddiginél gazdagabb kultúrával és tudással rendelkezett. Története az elmúlt, közel 2400 évben annyira megihlette az emberiséget, hogy minden bizonnyal Atlantisz eltűnésének rejtély a mai napig az egyik legnagyobb talány.

Platón szerint Atlantisz egy hatalmas, Líbiánál és Kis-Ázsiánál együttvéve is nagyobb sziget (földrész) volt, mely Héraklész oszlopaitól nyugatra terült el. (Napjainkban az Atlantisz kutatók többsége Héraklész oszlopait a Gibraltári-szorossal azonosítja, így tehát Atlantiszt valahová, nem messze Afrikától, vagy a spanyol partoktól, az Atlanti-óceán térségébe helyezik.) A sziget több, egymás utáni tenger és földsánc gyűrűből állt, közepén egy belső szigettel. A belső sziget elérését, illetőleg a gyűrűk hajózhatóságát pedig egy, a tengergyűrűkön keresztülmenő csatorna biztosította. Atlantisz szigete és népe a leírás szerint Poszeidón, egy halandóval, Klétó-val nemzett, elsőszülött, Atlasz nevű fiának védnöksége alá került, majd így öröklődött, amíg végül, szintén Poszeidón, a tenger istenének haragjából, bűnei miatt, meg nem semmisült. Atlantisz népe eleinte békés, kegyes és találékony nép volt, mely hatalmas gazdagságban és egyenlőségben élte mindennapjait. Tisztelték a bikákat, elefántokon jártak és élvezték a bőséget, melyet korukat meghaladó fejletségüknek, valamint a tengeri kereskedelmi központi pozíciójuknak köszönhettek. Az idő előrehaladtával aztán egyre inkább háttérbe szorultak isteni tulajdonságaik, s emberi arcuk kapzsivá és erőszakossá tette őket, ezért Poszeidón haragra gerjedt és pusztító csapást mért rájuk. E megragadó történet nem csak akkoriban, de napjainkra nézve is számos tanulságot hordoz, többek között például azt, hogy a vagyon birtokosainak kegyes és nagylelkű szellemi irányítóknak és bölcsnek is kell lenniük, különben a világ sorsa rosszra fordul, és minden pusztulásba vész. Azonban, mint minden tanmesének, ennek is lehet valóságalapja, éppen ezért sokan úgy gondolják, nem csak lehet, hanem van is és Atlantiszt egykoron létező királyságként képzelik el, melynek nyomait a mai napig, égen-földön kutatják. A nagy kérdés csak az, hogy valóban létezett-e, s ha igen, hol és milyen volt?

Sok Atlantisz hívő az egykoron virágzó kontinens maradványait az Afrika partjainál lévő Kanári-szigetekben, illetőleg a Portugália magasságában fekvő Azori-szigetekben véli felfedezni. Feltételezéseiket jobbára arra alapozzák, hogy Héraklész oszlopai alatt a Gibraltári-szorosra érthette Platón, így Atlantisz attól már nem lehetett messze, tehát eme két szigetcsoportot és környékét a hajdani Atlantisz legvalószínűbb helyeként jelölik meg, azonban más, leleti és egyéb bizonyíték sajnos e részeken, nem állnak jelenleg kielégítő mértékben rendelkezésünkre.

Atlantisz Karibi térségbe helyezését elsőként Edgar Cayce, híres amerikai látnok vetette fel. Azt állította, hogy álmában megjelent egy földrész a Karibi területeken, mely háromszor is részekre szakadt, s amelynek maradványaira 1968-ban, vagy 69-ben bukkannak majd rá. A katasztrófa okát ő abban látta, hogy e sziget lakói lézerszerű kristályokat építettek erőmű gyanánt, melyek végül túltöltődtek és hatalmas robbanások közepette megsemmisültek, mialatt darabjaira szakították a kontinenst. Azt is állította, hogy a Szfinx 8000 évvel korábbi, mint ahogy azt a tudomány ma állítja, s, hogy alatta egy kamrarendszer húzódik, melybe az Atlantiszi túlélők rejtették tudásuk feljegyzéseit (Feljegyzések csarnoka), és az emberiség eredetének valódi történetét, hogy megőrizzék az utókor számára.

Az érdekesség a dologban, hogy 1968-ban egy pilóta Bimini szigete (Bahamák) felett repülve felfedezett egy hajdani, a víz alatt húzódó hosszú (1,5 km-es) kőfalrészletet, ami a "Bimini út" néven vált ismerté, s egyesek szerint egyértelmű bizonyítéka annak, hogy Atlantisz igenis létezett, méghozzá e térségben, sőt, hogy a katasztrófát követően a túlélők titkos tudásának egy része nem másutt, mint a Maja kultúrkörben őrződött meg. Bár e vidék több mint 6 500 km-re van Héraklész oszlopaitól, mégis sokan hisznek a Bahamákbéli Atlantisz létezésében.

Sokak szerint az Atlantiszi rejtély megfejtésének kulcsa Egyiptom varázslatos földjén keresendő. Ezen elmélet hirdetői gyakran hivatkoznak az Edfui Hórusz-templom felirataira, melyeken egy, Platónhoz hasonló, elbeszélésben egy szigetről és a rajta élő rendkívül fejlett népről szóló történet olvasható, mely civilizációnak aztán egy szintén egy természeti katasztrófa vetett véget. Némelyek tehát úgy vélik, hogy Atlantisz népe, miután világa elpusztult, műszaki és egyéb tudását az egyiptomi papoknak adta tovább, s ez által voltak képesek az egyiptomiak monumentális építményeket emelni. Sok egyiptomi és más kutató azonban badarságnak, sőt, egyenesen sértőnek tartja eme feltevést, miszerint az Egyiptomban élők ne lettek volna képesek maguktól megszerezni és hasznosítani az ilyen nagyszabású építmények építéséhez szükséges tudást.

Théra kör alakú szigetcsoportokból álló együttese az Égei-tengeren helyezkedik el (mely térségről Platónnak meglehetősen részletes információi voltak), s hajdan egy, bronzkori, azonban mégis rendkívül fejlett civilizációhoz, a Minósziakhoz tartozott. A Minószi kultúra Kréta szigetén jött létre, és az i. e. 27. századtól az i. e. 15. századig élte virágkorát az Égei-tenger térségében. A régészek a szigeten többek között feltártak egy hatalmas várost, Akrotiri-t, mely meglehetősen mélyen lapult a föld alatt, mégis megdöbbentő épségben, s hirtelenséggel ?konzerválódott?. A Minósziak, mint már szót ejtettünk róla, korukat jócskán meghaladóan fejlett nép volt. Feltételezhetően ők építették az első, több emelet magas házakat, melyek azért is voltak különlegesek, mert a (már akkor is gyakori) kisebb-nagyobb földrengéseknek is ellen tudtak állni, különleges és szétterjedt gerendavázuknak köszönhetően. A csatornarendszerük olyan fejlett volt, amilyen fejletségi szintű újra, csak a XIX. századi Európában jelent meg.

A házakban talált toalettekből csőelvezető indult ki egészen a kanálisokig. Falfestmények (freskók), bor és élelmiszerraktárak mindenütt. Mindezen gazdag leletek elképesztően jó életszínvonalról árulkodnak, s nem csak a gazdagok körében, de szinte minden minószi esetében! A bronzkori Théra elveszett világában a nőket is nagy tisztelet övezte, fontos szerepet töltöttek be a társadalom életében, például még szertartásokat is vezethettek, ami akkoriban kulcsfontosságú esemény volt egy civilizáció életében. 1300 évvel később, Platón korában a nőknek már jóval mostohább sors jutott, fél adag ételt kaptak, nem beszélgethettek nyilvánosan és sok helyen az utcára is csak sötétedés után léphettek ki, egyszóval borzalmas körülmények közé kényszerültek, nem úgy, mint Thérán. Az Atlantiszi leírás egy tengerjáró népről mesél, mely messzi partokig is eljutott, ami azért is érdekes, mert a Minósziak korukat meghaladóan, több mint 50 méter hosszú vitorlásokat is építettek, melyek alkalmasak lettek volna akár az Atlanti-óceánt is átszelni. Ki tudja, talán meg is tették... Ráadásul, Théra akkoriban kereskedelmi csomópont volt Európa, Afrika és Ázsia, valamint Kréta szigete közt is. A leírások szerint Atlantisz is virágzó kereskedelmet folytatott, sőt kulcspozíciót töltött be korának tangeri kereskedelmében. A Minószi kultúra, Théra kereskedelmi súlya ellenére azonban politikailag Kréta volt. Erről árulkodik az egyik legjelentősebb épületegyüttes megléte, a knósszoszi palotakomplexum közel 20 000 négyzetméteres négyszögletű területével.

A knosszoszi palota. (Forrás: flickr.com; Fotó: Ania Mendrek, cím: Red bull; Licenc: CC BY-ND 2.0; Licenc link: https://creativecommons.org/licenses/by-nd/2.0/; Link: https://www.flickr.com/photos/aniamendrek/14760655392)

A palota csaknem 1200 szobája és terme közül sok dugig volt zsúfolva mindenféle földi jóval, főterén pedig olyan kulcsfontosságú események kaptak publicitást, amilyen a bikaugratás volt, melynek lényege, hogy a felbőszült bika felett, akrobatikus ügyességgel átugrottak az ifjú "sportolók".

A knosszoszi palota egy szobája. (Forrás: flickr.com; Fotó: Photographe Autodidacte., cím: Intérieur du palais de Cnossos; Licenc: CC BY 2.0; Licenc link: https://creativecommons.org/licenses/by/2.0/; Link: https://www.flickr.com/photos/olivierbain/14616404603)

Természetesen, mivel a bika fontos spirituális lénynek számított, s így nagy tiszteletnek örvendett a Mínusziak körében, erősen feltételezhető, hogy eme szertartásnak is nagy jelentősége lehetett életükbe. Ez egy újabb párhuzam az Atlantiszi legendával, mely szerint Atlantiszban is általános volt a bikatisztelet.

A hívők szerint azonban a legnagyobb párhuzam Théra szigete és Atlantisz között mégis kettejük kataklizmatikus sorsában érhető tetten leginkább. I. e. 1620-1640 körül, Théra szigetét földrengések sora, majd egy gigantikus erejű vulkánkitörés rázta meg, melyet aztán egy hatalmas, mindent elsöprő szökőár követett, örökre a hanyatlásba és pusztulásba taszítva ezzel a Minószi kultúrát. A törmelékek Szantorini 32 km-es körzetében szóródtak szét, a vulkáni kitörés rétegei pedig 23-85 méter vastagok. A pusztítás minden bizonnyal 60 km-es körzetet érintett. A tudósok szerint erről tanúskodnak azok az úgynevezett piroklasztikus maradványok is, melyeket szerte a tengerben és természetesen az egész szigeten is találtak, több tíz méter vastagságban. A piroklasztikus maradványok főként hamuból és habkőből állnak, melyek egykoron parázsló kövek és sziklák maradványai. A finomszemcsés hamu, majd habkő, aztán újra finomszemcsés hamu, rétegeződési sorrend egy szuperrobbanásra utal, melynek következtében a hatalmas lávafolyamok a tengervízzel keveredve további gőzrobbanásokhoz, valamint piroklasztikus folyamokhoz vezettek, melyek aztán végigsöpörnek a környező vidékeken. Hőmérsékletük 700 fok körül járhatott, míg sebességük elérhette a 290 kilométer per órát is és rengeteg volt belőlük. A kitörés ereje 600 megatonna TNT-nek felelt meg, ez a Hirosimai atombomba 40 ezerszerese. A vulkán 1500 milliárd tonna magmát lövellt ki, s szinte az egész Égei-tengert 1 méter vastag homokkő úszadékok összefüggő hálózatával borította el, melyeken akár járni is lehetett volna. Platón szintén megemlíti, hogy Atlantisz szigete a mélybe süllyedt, s helyén csak sárpadok maradtak, körülötte pedig a tenger szinte áthatolhatatlanná vált.

Théra esetén érdekesség azonban, hogy a hatalmas pusztítás ellenére a feltárt városrészben egyetlen emberi maradványt sem találtak... De vajon hova tűnhettek? Egyes kutatók szerint ennek oka a kitörés fokozatosságában keresendő, miszerint az elő kitörést megelőző, akár 7-es erősségű földrengések először lakhatatlanná tették a házakat, kiüldözve belőlük az embereket, akik aztán elhajózhattak messzire, vagy esetleg arrébb táborozhattak le valahol, ahol a régészek eddig még nem találták meg maradványaikat. Talán így van, talán nem, de annyi bizonyos, hogy Théra szigetének és egykori lakóinak története igencsak hajaz Platón több mint 1300 évvel későbbi Atlantisz leírására...

További érdekesség, hogy Kréta Egyiptomtól pontosan 600 sztadionra (ógörög mértékegység, 1 sztadion=185,28 m) fekszik, pont tized annyira, amennyire Platón írta, ráadásul a tényleges Thérai katasztrófa bekövetkezése is nagyjából tized annyi idővel azelőtt történt (900 évvel Szolón előtt), mint amennyire Platón datálta (9000 évvel a maga kora előtt) az Atlantiszi katasztrófát. Sokak szerint ez nem lehet véletlen, s arra enged következtetni, hogy talán az egyiptomi források számadatait rosszul értelmezték a görögök, akik olvasták őket, s Platónhoz már rosszul jutottak el.

Akármi is legyen az igazság, tény, hogy Atlantisz teljes valójában egyelőre rejtély marad, s ki tudja, valaha is megtaláljuk e majd.

2013. december