A szerelem és párkapcsolat meglepő hatásai a testünkre

Avagy miért is tesz jót, ha az ember párban él?

Talán nem is gondolnánk, hogy a szerelem és a párkapcsolat számtalanféleképpen hatással lehet a testünkre, az egészségünkre, sőt, a várható élettartamunkra is - pedig egyes kutatások szerint nagyon is megfigyelhetjük magunkon a gyakran igazán pozitív hatásokat!

Szerelmes pár

Nem is gondolnánk, mennyi pozitív hatása is van a szervezetünk egészségére egy jól működő párkapcsolatnak. (Forrás: PEXELS)

A szív nemcsak a szerelem jelképe, de egyben az egyik olyan szervünk, amelyre hatással lehet a szerelem. Korábbi kutatások szerint javíthatja a koronária-bypass műtét után a szívbetegek túlélésének esélyét, ha olyan párkapcsolatban élnek, amellyel elégedettek. Az eredmények szerint a boldog párkapcsolat közel olyan fontos tényezőnek bizonyult, mint hogy az illető például dohányzott-e, vagy túlsúlyos volt-e.

Egy 2017 őszén publikált tanulmányban ugyancsak olyan eredményeket ismertetnek, amelyek szerint azoknak az embereknek, akik szívrohamon estek át, vagy az átlagosnál magasabb esetükben a kockázat a szívbetegségre, nagyobb az esélyük a túlélésre abban az esetben, ha házasságban élnek, mintha nem lenne házastársuk.

Egy másik tanulmány szerint azok a párok, akik 10 percig fogták egymás kezét, majd 20 másodpercig megölelték egymást, jobban teljesítettek a közönség előtti beszédet igénylő feladatokban is, mint azok, akik csupán egymás mellett voltak a feladat teljesítése előtt. Azoknak a pároknak, akik bensőséges szociális és fizikai kontaktust létesítettek, alacsonyabb volt a pulzusa és a vérnyomása is, és a feszült helyzetben is kevésbé emelkedett a pulzusuk. Mindez a nőkre és a férfiakra egyaránt igaz volt. Vagyis, a szerelmünkkel töltött bensőséges idő nemcsak abban segíthet, hogy kevésbé legyünk stresszesek, de bizony akár egy sikeres prezentációt, vagy a mindennapi életben a sikeresebb szociális kapcsolatokat is előmozdíthatja ezáltal.

Egy 2017 tavaszán a Psychoneuroendocrinology nevű lapban megjelent tanulmányban is megerősítették az összefüggést, miszerint a házasságban élő emberek szervezetében alacsonyabb arányban volt jelent a kortizol nevű, a stresszel összefüggésben kiválasztódó hormon, mint az egyedülállók vagy az elváltak szervezetében. A kutatók úgy vélik, több pszichológiai stressznek vannak kitéve a nem házasságban élők.

Szerelmes pár a naplementében

Forrás: PEXELS

A szexuális együttlét ugyancsak javíthat a mentális egészség állapotán. Egy kis mintán - 46 férfin és nőn - végzett kutatás során például megfigyelték, hogy a szex is csökkentheti a stressz szintjét, illetve javíthatja a stresszes élethelyzetek megoldásának képességét.

Sőt, egy sokkal nagyobb mintán, összesen 3 ezer 57-85 éves ember bevonásával végzett kutatás során megfigyelték azt is, hogy a szexuális együttlétet követően az emberek jóllétüket és egészségüket is pozitívabban látták.

Utóbbi kutatás során egyúttal megfigyelték, hogy a szoros párkapcsolat legalább olyan fontos tényező volt, mint a szex, ugyanis az egymáshoz közel álló, belsőséges viszonyban lévő párok többnyire nem egyszerűen jónak - és főként nem rossznak - jellemezték általános egészségüket, hanem éppenséggel kiválónak, vagy rendkívül jónak.

Az egyik legmeglepőbb pedig talán az lehet, hogy egy empatikus partner érintése fájdalomcsillapító hatású is lehet.

Az persze már korábban is ismert volt, hogy az egymás társaságában lévő és egymással valamilyen szorosabb szociális kapcsolatot ápoló emberek légzése és szívritmusa összehangolódhat, de mindez egy korábban ebben az évben publikált tanulmány szerint megszűnhet abban az esetben, ha az egyik fél fájdalmat él át. Az újabb kutatás során azonban azt figyelték meg, hogy amennyiben valakit, aki éppen fájdalmat él át, megérint a párja, ismét „összehangolódnak”, sőt, a partner érintésének fájdalomcsillapító hatása is lehet.

A kanadai Waterloo-i Egyetem kutatói megfigyelték azt is, hogy a hosszú ideig együtt élő párok befolyásolhatják egymás mikrobiomjának egy részét - elsősorban azokról a mikrobákról és baktériumokról van szó, amelyek az emberi szervezetben, jelen kutatás szempontjából főként a bőrön találhatóak. A bőr mikrobiomjában a párok között a legnagyobb megegyezést egyébként a lábfejeken figyelték meg, aminek oka feltehetőleg az, hogy a zuhanyban és akár a lakás más területein is ezekkel érintkeznek leggyakrabban az emberek.

Egy segítőkész partner utat nyithat az egészségesebb életmód felé is, elég csak belegondolni abba, hogy sokan például nem mozognak - kirándulnak, kocognak, kerékpároznak, vagy egyszerűen sétálnak - egymagukban, de a párjukkal már szívesebben teszik ezt meg. Egy több brit egészségügyi alapítvány és intézet (Cancer Research UK, British Heart Foundation, National Institute on Aging), valamint az UCL egyetem kutatói által végzett kutatás szerint is sikeresebbek lehetnek a rossz szokásaik leküzdésében azok, akik párjukkal együtt határoznak az életmódváltás mellett, és együtt követik az ehhez szükséges lépéseket. A dohányzó nők esetében például közel kétszer annyian szoktak le sikeresen abban az esetben, ha a párjuk velük együtt igyekezett azon, hogy végre letegye a cigarettát.

Diós Anita

2017. november