Túlterheltség ellen

Hazánkban, akárcsak a világ számos részén, a legkomolyabb problémákat okozó népbetegségek a stresszesség, a depresszió és az idegösszeroppanás, melyek tömeges előfordulása csakis egyetlen okra vezethető vissza, mégpedig az egyén állandó, folyamatos túlterheltségére. De mit is tehetünk ezen állapot ellen, mielőtt elhatalmasodna rajtunk a baj?

A túlterheltség első számú forrása általában a munkahely (esetleg iskola, vagy a rossz életkörülmények), ahol, különösen manapság, az alkalmazottaktól (legyenek azok egyszerű dolgozók, vagy akár felelős vezető pozíciót betöltők, szinte mindegy...), a józanésszel elvárhatónál lényegesen többet követelnek, figyelmen kívül hagyva az általános és főleg a személyes terhelhetőség határait. Mindez pedig hosszútávon ahhoz vezet, hogy az illető állandó nyomás alatt, folyamatos időhiányban szenved, melyet, teljesen érthető módon, előbb vagy utóbb, képtelen mentálisan a helyén kezelni. Innentől kezdve már természetesen egyenes az út az illető egyre gyengébb teljesítményéhez, a feladatiban való még nagyobb lemaradásához, szociális kapcsolatainak leépüléséhez, valamint viselkedésének gyökeres és frusztráló megváltozásához, melynek hosszútávon súlyos következményei lehetnek, úgy, mint depresszió, idegösszeomlás, különféle szervi elváltozások, emésztőrendszeri, illetőleg másegyéb, akut vagy krónikus betegségek.

Hogy elkerüljük-e a már említett degradáló, lelki és testi következményeket, az csak rajtunk múlik! Nézzünk néhány apróságot, mely segíthet a túlterheltségi állapot elkerülésében.

Nem vitás, hogy nincs két egyforma ember a világon, mindenki más és más, különféle képességekkel is rendelkezünk, ergo ki ebben jó, ki abban, de a lényeg, hogy valamiben biztosan! Mindennek egyenes következménye, hogy nem minden munka való mindenkinek, sőt nem minden munkát képes mindenki azonos hatékonysággal elvégezni sem. Ez azonban korántsem szégyen, hanem teljesen természetes! Ha tehát úgy érezzük, jövendőbeli, vagy jelenlegi munkánk "túl sok" nekünk, ne féljünk váltani, keressük folyamatosan az új lehetőséget, hogy aztán végül megtaláljuk a számunkra legtökéletesebbet, amiben tényleg jók vagyunk és főleg, amit megerőltetés nélkül, jó szájízzel, örömmel meg tudnánk csinálni.

Gyakorta tapasztalható, hogy fokozottan jelentkeznek a túlterheltség tünetei azokon, akik segítőkészek és talán túlságosan is empatikusak. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenkit el kell küldenünk azzal, hogy ne terheljen minket a problémáival, sőt, azt sem, hogy ne segítsünk másoknak, ha tehetjük, csupán azt, hogy mindezt olyan formában és körülmények között tegyük, amikor ténylegesen van rá időnk és energiánk, más esetben viszont inkább mondjunk nemet, még akkor is, ha ez másnak (akár a főnökünknek) esetleg rosszul eshet.

Tartsuk szem előtt, hogy az hosszútávon senkinek sem jó, ha elhalmozzuk üres ígéretekkel, melyeket valószínűleg nem tudunk majd teljesíteni, vagy csak ímmel-ámmal, esetlegesen a saját magunk kárára, hisz akkor mi is hamar bajba keveredünk, mindenre rágörcsölünk, majd segítségre szorulunk és tovább terhelünk másokat.

Igaz, nehéz néha beletörődni, ha valami nem sikerül, vagy nem úgy jön össze, ahogy azt szerettük volna, de sebaj, ez is az élet része! Ne erőltessünk tehát semmit, valljuk be hibáinkat, mondjuk azt, nem csináljuk, eddig bírtuk, túl sok ez nekünk. Még, ha mindez következményekkel is jár, vállaljuk, mert annak nincs értelme, ha csak hajtjuk elkeseredetten a mókuskereket és soha nem érünk a szenvedéseink végére. Akkor inkább csattanjon egyszer, ami rossz, ha kell, kezdjünk mindent a nulláról (már másnak is sikerült, nekünk miért ne), de ne hagyjuk magunkat szép lassan leépülni. Ennyivel tartozunk nem csak magunknak, hanem azoknak is, akiknek fontosak vagyunk! Meg hát mi értelme egy olyan életért küzdeni, aminek nagy részét nem is élvezzük? Akkor már inkább a változás és az új...

A mozgásról köztudott, hogy nem csak izomtónusaink átmozgatásában, karbantartásában van nagy szerepe, hanem a stressz levezetésében, s ez által lelki egyensúlyunk megőrzésében is. Ügyeljünk tehát arra, hogy naponta, ha csak egy kis időt is, szenteljünk a mozgásnak. A legajánlottabb az úszás (ezt nem is muszáj napi szinten, elég lehet akár heti egy óra is belőle) és a gyaloglás, futás, esetleg egy kis torna, de természetesen, szinte bármely, nem túlságosan megerőltető mozgásforma megfelelhet a célnak, hisz a lényeg, hogy közben kikapcsolódunk, figyelmünk elterelődik az aktuális problémákról, mialatt még állóképességünk is növekszik. Fontos tehát megjegyezni, hogy ez a mozgás NEM egyenlő a munkahelyi egész napos szaladgálással, futkosással, hiszen, az nem kikapcsoló, így csak még jobban rádob a terhelésre!

Keressünk magunknak valamit, ami érdekel bennünket, akár olyat, ami gyermekkori álmainkkal kapcsolatos és időnként igenis hódoljunk szenvedélyünknek! Gyűjtsünk valamit, olvassuk el, amire sohasem jutott időnk, próbáljunk meg eljutni hasraütés szerűen oda, ahova már régen szerettünk volna, alkossunk valamit, rajzoljunk, írjunk verseket, táncoljunk, stb.. Ne törődjünk azzal sem, ha mindezért kinevetnek? A lényeg, hogy találjunk a kötelező elfoglaltságaink mellé valami olyan tevékenységet, melyet ténylegesen szeretünk csinálni és apró sikereket érhetünk el benne, hiszen a sikerélmény (nap, mint nap) nagyon fontos az ember számára, akár csak az, hogy néha azt tehesse, amit valóban szeretne. nem szabad lebecsülni tehát mindennek az értékét!

Összegezvén tehát, törekedjünk arra, hogy megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbb megoldást arra, hogy feladataink ne nőhessenek a fejünkre és oldjuk a minket rendszeresen érő stresszt. Érdemes talán még szót ejteni arról is, miért is fontos mindez? Nos, ha magunkat rendszeresen hagyjuk túlterhelni, idővel fásultak, ingerültek, depressziósak, végül betegek leszünk, s ami a legrosszabb, ezzel nem csak magunkat, hanem családunkat, barátainkat, mindazokat, akik a környezetünkben élnek is könnyen tönkretehetjük, annyit pedig egyetlen munkahely, előléptetés, teljesítmény, vagy verseny sőt, még a sok pénz sem érhet!

Kellemes kikapcsolódást kívánunk!

2013. szeptember