Tudta, hogy már a XVII. században kimérték a fény sebességét?

Már az ókorban nagy figyelmet kaptak a csillagok és általuk a fény, mely évmilliárdokat utazik addig, míg számunkra is láthatóvá válik. Ezt a hatalmas utat, emberi léptékkel szinte felfoghatatlan, 300 000 000 m/s sebességgel tudja bejárni. Manapság már nem nagy feladat megmérni atomi úton a fény sebességét rendkívül érzékeny berendezésekkel, de vajon hogy csinálták ezt elődeink?

Elsőként Olaf Römer (Ole Romer) dán csillagász vállalkozott a feladatra 1675-ben. A Jupiter legbelső Galilei-holdja, az Ió, keringési idejében észlelt periodikus változásokat. E kicsiny hold keringési idejét a Jupiter árnyékkúpjába történő két egymást követő belépés alapján számította ki. A Föld Nap körüli forgásából pedig megfigyelte, hogy azon a szakaszon, amikor a Föld távolodik a Jupitertől, hosszabb keringési időt mért, mint azon a szakaszon, amikor a Föld közeledik a Jupiter felé. Ezt a különbséget tulajdonította Römer, Galileihez hasonlóan, a fény terjedési sebességének.

Később James Bradley az aberráció nevű jelenséget kihasználva egy távcső segítségével 1%-os precizitással mérte meg a fény sebességét.

Földi tárgyakat használva az első sikeres mérést Hippolyte Fizeau végezte, aki 8,6 km-re lévő tükörre irányított fénysugarat egy fogaskereket helyezve a fény útjába. A fordulatszám és a távolság ismeretében pedig kiszámítható a fény sebessége, amint a szerkezetet egyenletesen gyorsítva láthatóvá válik, hogy a fény hol átjut, hol nem a fogaskerekek között.

A végleges eredményt egy forgó tükrökkel végzett kísérlet adta, melynek eredménye 299 796 000 m/s lett, amit 1926-ban mért Albert Michelson.

2013. szeptember