HIRDETÉS

Tiszta lap

Szinte minden ember életét végigkísérik kisebb, vagy nagyobb fordulatok, fordulópontok, melyek igencsak alkalmasak arra, hogy tiszta lappal kezdve, megszabadulva a korábbi gondoktól, rossz szokásoktól, úgyszólván újrakezdje az ember az életét.

Tiszta lap

E fordulópontok léte legtöbbször nem testi, hanem jórészt lelki változásokon alapul. Amikor lezárul egy korszak, az ember úgy érzi, az eddigi életének vége, s újult erővel vághat bele valami másba, valami ismeretlenbe, mely minden eddiginél nagyobb reményekkel kecsegtet. Érdemes hangsúlyozni azonban azt, hogy az ember személyisége attól, hogy eldöntötte, holnaptól új életet kezd, még önmagában nem fog megváltozni, s, ha új útra is lép, sokáig még szinte árnyékként követi, kísérti a múlt, melynek legyőzésére, feldolgozására azért már lényegesen több időre van/lehet szükség. Sokszor e tény is jelenti az így tiszavirág életű új lét végét, s egy újabb kudarc megélését, éppen ezért nem szabad hagynunk, ha új utakra lépünk, hogy a múlt befolyása elfojtsa lelkesedésünk. E feladat elsőre természetesen nehéznek tűnik, hisz egy-egy kellemetlen embert, érzést, szokást, helyszínt nem olyan egyszerű elkerülnünk, ha például az új élet elhatározását követően is ugyanazon a környéken, egyazon környezetben maradunk/ragadunk, mit ahol "korábbi" életünk tengettük. A csábítás ráadásul óriási, hisz még az elhatározás egy pillanat, addig a megvalósítás már igencsak hosszadalmas, nagy erőfeszítéseket és érdemi kitartást igényel, mely eleinte hihetetlen mennyiségű energiákat köt le. A csábítás tehát abban rejlik, hogy, ha elismerjük önmagunknak és másoknak, hogy képtelenek vagyunk megváltozni, akkor szenvedéseink egy csapásra véget érnek, s "visszasüllyedhetünk" a régi, jól megszokott, gyarló életünkbe.

No de mi is az akkor, ami a kísértés ellenére pályán tarthatja az embert? Az akarat. Az a gondolkodási struktúra, az a lelki megerősödés, mely magát a döntést is szülte: meg akarok változni, mától új életet akarok kezdeni! Ha ezt valamiért egyszer elhatározta az ember, akkor biztos lehet benne, hogy valami nem stimmelt az életében, valami miatt nem érezte jól magát a bőrében és változtatni akart.

Lássunk hát néhány momentumot, amely a gyakorlatban nagy segítségünkre lehet, hogy az elhatározás ne csak egy újabb szokásos, üres fogadalom maradjon, hanem a mérföldkő egy számunkra jobb élet felé vezető úton:

Tervek készítése, követése, rövid határidők

Hasznos lehet, ha az elhatározást követően a döntést mindjárt foganatosítjuk is, s kézzel fogható terveket készítünk, hogy milyen módon és úton is kívánunk eljutni a kívánt eredményig. Ennek kidolgozásában érdemes arra nagyon ügyelni, hogy rövid határidőkkel dolgozzunk, kis léptékekben halagyunk a cél felé. Ez azért nagyon fontos, mert az apróbb, de annál gyakoribb sikerélményekből könnyebben meríthetünk erőt a továbbiakban, ráadásul nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy egy életre kiható változás nyilvánvalóan nem történhet meg csak úgy, hirtelen, egyik napról a másikra, tehát nekünk is érdemes e szerint eljárni.

A baráti segítség fontossága

Kétségtelen, hogy életünk nagy változásaiban óriási segítséget nyújthatnak szeretteink, barátaink, s mind, a környezetünkben élők egyaránt. Ha érdemi támogatást kapunk e forrásokból, stabilabban kitarthatunk a változás mellett, s nem fogjuk magányosnak, elhagyatottnak érezni magunkat a leggyengébb, legkritikusabb pillanatainkban sem. Vitassuk meg hát mindazokkal, akikben bízunk, hogy mire is készülünk, mik a terveink, kérjük ki véleményüket és szorgalmazzuk esetleges segítségüket bátran, mert egyedül sokkal nehezebb (bár úgy sem lehetetlen!).

Az "egyszer élünk" csapdája

A legtöbb visszaesés akkor történik, amikor már a kezdeti sikereken felbuzdulva úgy érezzük, a nehezén már túl vagyunk, végre uralni tudjuk az életünket, s ezek után minderre bármikor képesek vagyunk. Ezen gondolatokkal önmagában még semmi gond nincsen, azonban ezeket is kíséri természetesen egy csábító faktor, mely általában a következő egyszerű mondatokba burkolva közelítenek: Ennyi még nem árthat meg. Még utoljára. Most buli van. Egyszer élünk! Ezen ártalmatlannak tűnő kis mondatocskák a legnagyobb buktatók a sikerhez vezető úton! Ne engedjünk hát nekik, s csak azért is álljunk ellen minden csábításnak.

De mi van, ha mégis megbotlunk?

Ha vissza is esünk, ne könyveljük el végzetes, megmásíthatatlan kudarcként és merüljünk vissza a régi életünkbe, hanem tekintsük elszigetelt esetnek a dolgot és fussunk neki még egyszer a változásnak, bízva abban, hogy most sikerül, és biztosan nem esünk többé bele a régi hibáinkba. Ne rettenjünk meg tehát attól, ha azon a bizonyos "tiszta lapon" aprócska folt esik, még mindig jobb, mintha újra tocsogna a sárban! Az apró foltok pedig az idő előrehaladtával könnyen halványulnak, kikopnak, hosszútávon nincs nagy jelentőségük.

Bármikor, ha elgyengülnénk, idézzük fel célunk pozitív hatásait, mint pl.: egészségünk, szépségünk, anyagi biztonságunk vagy lelki egyensúlyunk. Ha kell, minden nap idézzük fel: Miért is csinálom? Mi is a cél! Ezt követve könnyebben, vagy nehezebben, de hosszú távon csakis siker koronázhatja törekvéseinket, mert bárhogy is alakuljon, igen is mi érhetjük el a legnagyobb változásokat az életünkben!

2013. január