Hogy is készül a vérkép?

A vérvétel és vérkép elemelemzés az egyik legáltalánosabb vizsgálati módszer az orvosi gyakorlatban, mely alapvető információkkal szolgál a páciens állapotáról, az emberek többsége így találkozik vele élete során. Az alábbi cikk folyamán egy egyetemi laboratóriumi vizsgálaton keresztül szeretnénk néhány vizsgálati eljárás segítségével bemutatni, milyen hasznos dolog is ez. (Manapság természetesen e vizsgálatok már korszerűbb eszközökkel történnek, mint az itt alkalmazottak.) A mérés célja az emberi vér néhány fontos tulajdonságának vizsgálata, melyek a következők: vércsoport meghatározása, a vörös vértestek és a fehér vérsejtek számának meghatározása (kvantitatív vérkép), valamint vércukorszint mérés.

Vörösvérsejtek

A vér egy olyan speciális kötőszövet, melynél a sejt közötti állomány folyékony. A teljes testtérfogat kb. 5%-át teszi ki. Két fő része az alakos elemek (kb. 45%, férfiakban kicsit magasabb) és a plazma (kb. 55%), melyek arányát a hematokrit értékkel jellemezzük. Legfontosabb feladata a szervezet számára szükséges anyagok, mint az ionok, tápanyagok, légzési gázok, hormonok és bomlástermékek szállítása. Fontos szerepet játszik a térfogat (izovolémia), az ion (izoionia), a pH (izohidria) az ozmotikus nyomás (izozmózis) és a termoreguláció, vagy ismertebb nevén a hőmérséklet (izotermia; melegvérűeknél) szabályozásában. Megfelelő közeget biztosít a különböző immunsejtek és anyagok számára, ezen kívül még számos fontos fehérjét és enzimet is tartalmaz, melyek közül jó néhánynak kulcsfontosságú szerepe van a szervezet esetleges sérüléseink elzárásában a külvilágtól, a gyógyulási folyamatokban és a szövetek regenerálásában. Lényegét tekintve tehát egy rendkívül fontos szállító és szabályozó közeg.

Az emberek vérének legmarkánsabb különbözőségeit az általuk tartalmazott fehérjék, antigének határozzák meg, melyek alapján napjainkra már számos különböző vércsoportrendszert fedeztek fel. Mindezek közül a legnagyobb jelentőséggel bíró vércsoportrendszerek az AB0-s és az Rh, melyek ismerete életfontosságú például transzfúzió (vérátömlesztés), vagy szervátültetés esetén. Mindkét vércsoportrendszert Karl Landsteiner osztrák biológus és orvos fedezte fel az 1900-as évek első felében, kinek maga a vércsoportrendszerek felfedezése (1901) is egyben a nevéhez fűződik (1930 fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj). Az AB0-s és Rh vércsoportok mibenlétéért a vértestek felszínén található fehérjék (un. : agglutinogének) különbözőségei felelősek. Ezen antigének megléte, vagy nem léte határozza meg az egyed vércsoportját, így ez által a következő vércsoportokba sorolhatóak az emberek: A, B, AB és 0. Az Rh esetében a D-antigén megléte, vagy nem léte a mérvadó, mely szerint valaki Rh+ (rendelkezik D-antigénnel), vagy Rh-. Probléma akkor léphet fel a különböző vércsoportúak között, ha a befogadó (recipiens) vérében antitestek (ellenanyagok) vannak jelen a véradó (donor) vércsoportjával szemben. Ekkor ugyanis kicsapódás történik, mely nagyobb mennyiségű vér esetében a befogadó halálához vezethet.

A kicsapási jelenség oka az, hogy a különböző vércsoportok esetében különböző antitestek termelődnek a más vércsoportú ember antigénjével szemben. Az A vércsoportúaknál a B antigén antiteste van jelen, a B-nél az Anti-A, a 0 vércsoport esetében mind az A mind pedig a B elleni antitest jelen van, még az AB-s esetében értelemszerűen egyik sem. Az AB0-ás rendszert figyelembe véve az alábbi táblázat szemlélteti a lehetséges véradási lehetőségeket:

AB0 donor recipiens

A fentiekből jól látszik, hogy az AB-s vércsoport mindenkitől kaphat vért, hiszen egyik antitestet sem hordozza, de csak AB-snek adhat, ezért "általános kapó"-nak szokták nevezni, míg a 0-s vércsoport mindenkinek adhat, de csak 0-stól kaphat, ezért "általános adó"-ként is hívják.

Az Rh vércsoportrendszernél alapvetően sem az Rh+, sem pedig az Rh- csoportú vérben nincs antitest a D-antigén ellen. Ez azonban megváltozhat az Rh- esetében, ha Rh+ vér kerül a keringésbe, ekkor ugyanis immunválaszként antitest termelődik a D-antigén ellen és amennyiben ez megtörténik, bizonyos esetekben problémát okozhat. Ilyen eset például, ha valaki Rh- és Rh+ vércsoportú embertől kap vért transzfúzió alkalmával, vagy, ha Rh- anyának Rh+ magzata van. A magzat és az anya vére a várandósság ideje alatt nem keveredik, azonban szüléskor minimálisan keveredhet, ami kezelés hiányában azt eredményezi, hogy az anya vérében Anti-D antitestek jelennek meg és a következő terhesség bekövetkeztekor, ha az a magzat is Rh+, ezen (most már jelen lévő) ellenanyag súlyosan károsítja a fejlődő embriót. (Ez napjainkban már elkerülhető, ha az anya vérébe a szülést követő egy órán belül D antitesteket juttatnak, hisz ekkor jó eséllyel nem alakul ki immunválasz a D antigén ellen.) A vérátömlesztéskor is megtörténik és többé nem adható a páciensnek még egyszer Rh+ vér, mert kicsapódik.

A véralvadás (haemostasis) folyamatát alapvetően 13 faktor (véralvadási faktorok) határozza meg. Ezek valamelyikének hiánya (pl.: haemophilia), vagy valamilyen rendellenes okból kifolyólagos indokolatlan beindulása (pl.: trombózis) súlyos betegségekhez vezethet. Megfelelő működés esetén három lényeges szakaszra bontható. Az első egy érreakció, melynek során a sérült ér simaizom elemei összehúzódnak, ezáltal csökkentve a keletkezett rés méretét, így próbálván megakadályozni a nagyobb mennyiségű vér kiömlését az érből. A második a sejtes (thrombocyta) reakció, amikor is a sérült rész lezárása érdekében vérlemezkék (trombociták) tömörülnek a réshez és sejtesen elzárják azt, úgynevezett fehér trombus alakul ki. A harmadik egy proteolitikus láncreakció, melynek eredményeként az előbbi "laza" sejtes elzáródást a plazmából kiváló fehérje (fibrin) szálak erősítik meg. E lépések hatására egy lokális véralvadék jön létre, mely a seb gyógyulásáig megakadályozza a vér további kilépését az érből.

A vércsoport meghatározásra használt négy tárgylemez elsőként megjelölésre került, annak megfelelően milyen antitesteket tartalmazó antiszérum (szerotip) csepp került rájuk. Egy ötödik tárgylemezt is használtunk, hogy annak sarkaival vegyünk egy keveset majd a vérből és adjuk hozzá azt az egyes antiszérumokhoz. Az ujj megszúrását követően a steril tárgylemez különböző sarkait a kiserkenő vérbe mártottuk, és a tárgylemezre került kis mennyiségű vért összekevertük egy-egy szérum cseppel. Néhány perc elteltével abból, hogy melyik szérum esetében csapódott ki a vér, meg tudtuk állapítani a vércsoportot. Az alábbi képen látható szérumok sorrendje balról-jobbra rendre a következő tehát: Anti-A, Anti-B, Anti-AB és Anti-D.

A következő eredmény született:

AB0 és D kicsapódás

Látható, hogy agglutináció (kicsapódás) a vizsgált vér esetében az Anti-B, az Anti-AB és az Anti-D szérumok esetében volt tapasztalható. Ebből következtethető ki tehát, hogy a vizsgált vér B Rh+. A kicsapódást az jelzi, hogy az adott oldatban a vér egy csomóba vagy csomókba darabosan összeáll néhány perc esetleg negyed óra elteltével, tehát nem oszlik (nem elegyedik) el egyenletesen idővel, a szérummal. Megjegyzendő, hogy az Anti-AB szérumban való kicsapódás természetesen ugyanúgy a B elleni antitestnek köszönhető, mint az Anti-B szérum esetében is, az Anti-AB szérum tehát inkább csak megerősítésként szolgál a kísérlet során. Látható még az is továbbá, hogy az Anti-A szérummal a vér teljesen szabályosan elegyedett, nem történt kicsapódás, tehát karakteresen látszik, hogy nem A-s. Az Anti-D-ben való agglutináció a bizonyítéka, hogy a vizsgált vér tartalmazta a D-antigént, mely (mint azt már korábban említettük) az Rh+ vér esetében van jelen. Így tehát egy egyszerű kicsapási reakciót megfigyelve máris megállapítható az AB0-s vércsoport-rendszerbeli típus és az Rh tulajdonság.

Következtetések:

A B Rh+ vércsoportú ember B-s és AB-s vércsoportúaknak adhat vért, azért, mert értelemszerűen e két vércsoport az, mely B antigént tartalmaz, így nem termel B antitesteket, ezáltal a kapó (recipiens) emberbe kerülve a vér nem csapódik ki, nem okoz problémát. (Kivéve, ha az illető Rh- vércsoportú ezek mellett és már korábban keveredett valami okból kifolyólag Rh+ vérrel, hisz akkor a D antigén elleni antitestek kicsapódást eredményeznek.) B-s és 0-s vércsoporttól kaphat vért, hisz aezen vércsoportoknál nincs jelen B antitest. A-s és AB-s vércsoportú donortól nem kaphat azért, mert a B-s vérben jelen vannak A antitestek, melyek, ha a donor A antigénnel rendelkezik, akkor a B-s vérrel keveredve ez kicsapódást így súlyos állapotot, halált eredményezhet. Továbbá, ha egy hölgy a fenti (B Rh+) vércsoporttal rendelkezik, nem kell tartania az Rh inkompatibilitási reakció kialakulásától sem, hiszen az Rh+ (D antigén jelenléte) vércsoport biztosítja, hogy nincs a vérében D antitest, hisz akkor saját vére is kicsapódna. Így, magzata akár Rh+, akár Rh- nem kerülhet általa kontaktusba D antitestekkel, tehát nem is károsodhat.

A vércukorszint mérést egy egyszerű, digitális vércukorszintmérővel végeztük el és a következőnek adódott: 4,93 mmol/liter. Az egészséges éhgyomori vércukorszint (glukoz) érték 4,20-6,10 mmol/liter között van, tehát megfelel ennek a mért érték. Amennyiben például magasabb lett volna, azt a nemrégiben elfogyasztott élelmiszerek, vagy pl.: cukor tartalmú italok fogyasztása indokolhatja (ezért szokták reggel, éhgyomorra megejteni a vérvételt), nem jelentene feltétlenül rendellenességet. Ha alacsonyabb lett volna, mint az egészséges éhgyomori vércukorszint érték, az sem jelentene mindenképpen problémát, magyarázható például a hosszabb ideje tartó tápanyagbevitel hiányával.

Néhány szó a súlyos cukorbetegségről...

Aki cukorbetegségben szenved, a betegség szempontjából kedvezőtlen étkezési szokások esetén a következő tüneteket produkálhatja: rosszullétek, testsúlyvesztés, szomjúság érzet, bőséges és gyakori vizeletürítés. A betegség kezelése (a vércukorszint folyamatos monitorozása mellett) rendszeres inzulin injekció beadásával lehetséges, hiszen súlyos cukorbetegség esetén ezen a hasnyálmirigy Langerhans-szigeteiben található béta-sejtek által termelt polipeptid hormon hiánya figyelhető meg. E hormonnak fontos szerepe van a szénhidrátok, fehérjék és zsírok anyagcseréjének szabályozásában.

Az ujj megszúrása előtt előkészítettünk 1-1 Eppendorf csövet, melybe a vörösvértestek hígításához 990 μl Hayem, a fehérvérsejtek hígításához 180 μl Türk oldatot pipettáztunk. A szúrást követően a Hayem-oldatot tartalmazó eppendorfba 10 μl, a Türk oldatot tartalmazóba pedig 20 μl vért pipettáztunk a kibuggyanó cseppből. A vérsejtszám meghatározásához a Bürker-kamrát használtuk. A megfelelő résmagasság eléréséhez (melynek 0,1 mm-esnek kellett, hogy legyen esetünkben) a száraz Bürker-kamrára ráhelyeztük a fedőlemezt, majd addig nyomtuk (óvatosan csiszolgatva a felületen), amíg a két üvegfelszín között létre nem jöttek a Newton-gyűrűk (ezek jelezték, hogy a két felület szorosan összetapadt). A rovátkákkal rendelkező felület és a fedőlemez által határolt résbe pipettával óvatosan adagolva szivattyúztattuk be a fixált és higított oldatokat. Ezt követően a Bürker-kamrát a fénymikroszkópba helyeztük és kis nagyítás (10x objektív) mellett végeztük szabad szemmel a rovátkák segítségével a számolást.

Vörösvértestek száma

A Melangeur pipettába történő hígítás mértéke: 100x-os.

A vörösvértestek száma egy kis négyzetre nézve átlagosan 15,15 db, 100x-os hígítás és 1/4000 mm³-es hasábtérfogat mellett. (Így a literre vonatkoztatott vörösvértest szám a következőképpen számítható: 15,15*4000*106*100 db vörösvértest/liter vér)

A vizsgált vér 1 literre vonatkoztatott vörösvértest száma: 6,06 x 1012 db vörösvértest/liter vér.

Vörösvértestszám szórás

A normál vörösvértest szám férfiaknál: 4,5-5,9 T/l, a kapott érték kicsit magasabb, de minimálisan tér el a normál vörösvértest számtól, nem mutat kóros értéket.

A fehérvérsejtek száma:

Fehérvérsejtek száma

Melangeur pipettába történő hígítás mértéke: 10x-es

A fehérvérsejtek száma egy nagyobb négyzetre nézve átlagosan 3 db, 10x-es hígítás és 1/250 mm3-es hasábtérfogat mellett. (Így a literre vonatkoztatott fehérvérsejt szám a következőképpen számítható: 3*250*106*10 db fehérvérsejt/liter vér)

A vizsgált vér 1 literre vonatkoztatott fehérvérsejt száma: 7,5 x 109 db fehérvérsejt/liter vér.

Fehérvérsejtszám szórás

A normál fehérvérsejt szám: 4-10 G/l, a kapott érték a normál tartományba esik.

Természetesen egy teljes vérképelemzés során még további számos vizsgálatnak és reakciónak vetik alá a levett vért, melyek során meghatározzák lényegi összetételét, az általa szállított anyagok mennyiségét, mibenlétét stb., így a fentiekben taglalt néhány eljárás csupán szemléltető jellegű. Látható tehát, hogy egyetlen vérvétellel hány érdekes és hasznos dologra, fiziológiai tulajdonságra derül fény a pácienst illetően, így tehát nem vitás az eljárás fontossága az orvosi gyakorlatban, mindennapi életünkben.

Antigén: Azon (többnyire fehérje természetű) anyagok, melyek a gerincesek szervezetében ellenanyagok (antitestek) termelését váltják ki, immunválaszt indítanak el.

Antitest: Az immunrendszer bizonyos fehérvérsejtjei (plazmasejtek) által egy-egy adott antigén ellen termelt fehérje (plazmafehérje vagy immunglobulin).

Agglutináció: Ellenanyag hatására, fizikai vagy kémiai folyamatok következtében történő kicsapódás.

Anti-D: Egy olyan immunglobulin (ellenanyag), mely az Rh+ vércsoportú emberek vörösvértestein jelen lévő D-antigén ellen termelődhet az Rh- vércsoportú emberben, ha annak vére Rh+ vérrel keveredik.

AB0 vércsoport: Az AB0 vércsoport egy olyan tulajdonságon alapuló vércsoportrendszer, mely a vörösvértestek sejtmembránjának felszíni markerein alapul. Karl Landsteiner fedezete fel a létezését (1901) és fontosságát a transzfúzió és az egyéb orvosi beavatkozások során.

Hematokrit: A Hematokrit érték a vér alakos elemeinek az arányát adja meg a vér teljes mennyiségében. Normál értéke 0,45 (45%) környékén van, férfiaknál általában kicsit magasabb, mint a nőknél.

(A cikkben foglaltak csupán szemléltető jellegűek, értelmezésük és esetleges alkalmazásuk nem ajánlott és egészségügyi szaktudást, szakképesítést igényel!)

2012. március