Farsang farka: Az év "legvidámabb" időszaka
Noha a farsangi időszak már vízkereszttől kezdetét veszi, a legtöbb hagyomány, és persze a legnagyobb evés-ivás és ünneplés elsősorban a "farsang farka" nevezetű időszakhoz köthető, amely farsangvasárnaptól húshagyókeddig tart.
Ezen a három napon már tényleg a tréfáké és a mulatozásé a főszerep: a jellegzetes szokások között szerepel például az asszonyok mulatsága, és a különböző áltemetések és álesküvők "eljátszása" is.
Ugyancsak jellegzetes nap volt a tobzódócsütörtök, amikor is a hamvazószerdát követő napon felfüggesztették az egynapos böjtöt, hogy megehessék mindazt, ami a farsangi asztalról megmaradt.
Tobzódócsütörtöki asztal
A tobzódócsütörtök lényegében a féktelen evés-ivás ideje volt, amit követően már tényleg szigorúan tartották magukat a böjthöz, méghozzá egészen húsvét vasárnapjáig, negyven napon keresztül.
A farsang farka természetesen nem szűkölködött a babonákban és a téltemető szokásokban sem, az egyik legismertebb szokás a busójárás, amely a gonosz elűzését jelképezte éppen úgy, mint a téltemetés, vagy éppen a kormozás.
Kormozás
Az utóbbi szokás eredete nem egészen tisztázott, a szokás maga azonban már elég nagy népszerűségnek örvendett. Ennek során a tikverőzők korommal kenték be a házak lakóit, főként a lányokat és asszonyokat. És hogy kik azok a tikverőzők? Mohán többnyire a farsang utolsó napján rendezték meg a tikverőzést, amelynek során a 14-20 év körüli fiúk különböző mókás ruhákba bújtak, vagyis alakoskodtak. A vidám jelmezekbe öltözött legények aztán végigjárták a falut, ahol a termékenység szimbólumát, a tojást gyűjtötték össze a tyúkólakból - emellett pedig jelképesen megütögették a furkósbotokkal a tyúkok hátsóját, amely "hozzásegítette" az adott tyúkokat a termékenységhez, de legalábbis így vélték.
A jelmezes emberek más tájakon a tél és a nyár küzdelmét játszották el, ügyelve arra, hogy végül aztán a nyár legyen a győztes, aki átveszi a tél helyét.
Szintén egészen különleges szokás volt a tűzkerekek görgetése - ezzel azt szerették volna elérni, hogy a földi tűz láttán "felbátorodjon" a Nap is, és végre véget érjen a hosszú tél.
A telet szimbolizáló szalmabábok elégetése is egy igen jellegzetes szokás volt. Ehhez igen hasonló szokás volt a kiszejárás a palócoknál - ennek során a lányok egy szalmabábra egy, az előző évben férjhez ment menyecske ruháit húzták, majd pedig a bábot a patakhoz vitték, ahol levették róla a ruháit, és a vízbe hajították. Eközben természetesen énekeltek, sőt, még jövendöltek is abból, hogy merre viszi a víz a szalmabábut.
Bár a szokások igen sokfélék voltak, azért bizonyos jellegzetes "témákhoz" kötődtek. Ezek közül az egyik legjellegzetesebb a termékenység, a házasság és a szerelem témakörbe volt, és azon felül, hogy a farsang akár az ismerkedésre is jó alkalmat jelentett, ezeknek a témáknak a tavasz közeledtével a jelképes, misztikus megjelenése is gyakori volt. A másik nagy témakör a halál, illetve a feltámadás körül forgott, ami alighanem összefüggésben áll azzal, hogy a telet "temették", míg a tavasz ekkor "éledt fel".
Diós Anita
2017. február
