Budapest rejtett szépségei
Budapest híres sajátos hangulatáról és egyedi földrajzi fekvéséről, régmúltba nyúló történelmi hátteréről valamint rendkívül változatos építészetéről. Alábbi rövid összefoglalónkban a magyar főváros azon ritka és kevésbé ismert néhány szépségét kívánjuk bemutatni, amelyek az itt élők és az ide tévedő turisták figyelmét is gyakran elkerülik.
Mesés freskó a Blaha Lujza téren
Blaha Lujza téri boltozat
A Blaha Lujza tér Budapest Hotel felőli sarkán az aluljáró lejáratában, ha a fölénk tornyosuló épület aljában felfelé tekintünk, egész különös látványként tárul elénk egy páratlanul szép falfestmény, díszített ívekkel körítve. Ehhez hasonlót ritkán látni nyílt utcán, inkább díszes kastélyok és templomok falán szokott hozzá az ember, tehát, ha megcsodáljuk egy pillanatra igazán egyedi élményben lesz részünk.
Pál-völgyi barlang
Pál-völgyi barlang
Budapestről az ide látogató hazai és külföldi vendégeknek elsőként általában nem a természeti szépségek jutnak eszébe, pedig abból is bővelkedik a város. Ezek közül egyet emelnénk itt ki ízelítőnek, a Pál-völgyi barlangot. Ha e látnivalóval bővítjük programunkat, vezetett túra keretében, mely szép, kiépített barlangi utakon vezet, látványos földalatti világ fogad minket, melyre érdemes egy-két órát rászánni.
Utunk során számos gyönyörű, misztikusan megvilágított cseppkő és szikla mellett, ha szerencsénk van, fosszilis maradványokkal is találkozhatunk, például kagylókkal és tengeri sünökkel. A barlang bejáratánál hangulatos vendéglátó egység szolgálja ki az ide tévedőket, ráadásul még ingyenes tűzrakási és szalonnasütési lehetőség is kínálkozik a vendégek számára!
Andrássy út 88-90
Andrássy út 88-90
A Kodály körönd minden bizonnyal legimpozánsabb épülete a MÁV (Magyar Államvasutak) nyugdíjintézetének hajdani bérháza, mely falát különleges Sgraffito díszítés teszi egyedülállóvá. A díszítőelemek kidolgozása részletes és fennkölt hangulatot kölcsönöz a komplexumnak, mely így egy rejtett, de kihagyhatatlan látnivalóvá avanzsál. Az épületet Gustav Petschacher tervezte, a figurás elemek Székely Bertalan munkáját dicsérik, még kovácsoltvas kapuja Jungfer Gyula műhelyéből való.
Fiumei úti temető
Fiumei úti temető
A temetőkről általánosságban nem egy látványosség és főleg nem a szemet gyönyörködtető szépség jut eszébe az embernek, de talán pont ezért is érdemes egy kicsit más szemmel végigjárni a Fiumei úti temetőt, mely több szempontból is kivételesnek mondható.
Egyrészről Magyarország "nagyjainak" egyik főbb temetkezési helye, másrészről pedig pont ebből kifolyólag rengeteg szobrászati és egyéb műremek díszíti a hantokat, melyek mindenképpen figyelmet érdemelnek.
A Fővárosi Állat- és Növénykert elefántháza
Elefántház kupolája
A főváros állatkertjének elefántháza köztudottan építészeti műremek, a látogatók is napról-napra megcsodálják külsejét és belső falainak festését, díszeit, azonban a tapasztaltak alapján már jóval kevesebben tekintenek fel belsejében közvetlenül a nagy kupolája alatt, pedig igazi kuriózumnak számító díszes látványban lehet része az embernek, ha ezt megteszi!
Díszes épülethomlokzatok
Díszes épülethomlokzatok szerte Budapesten
Budapesten sétálva (különösen a belváros forgatagában) az ember többnyire szürke, unalmas falakat lát, ám ha feltekint, és úgy szemléli a környezetet gyakran díszes, szobrokkal és festésekkel tarkított kavalkád tárul a szeme elé. Ráadásul e paletta rendkívül változatos. Érdemes tehát időnként felpillantani és máris vége az unalomnak!
Budavári Királyi Palota Oroszlános kapu
Budavári Királyi Palota Oroszlános kapu
A Magyarországra látogatók és az itt élők zöme általában megtekinti a Budavári Királyi Palotát. Ha nappal járunk a várnegyedben, számos megkapó motívumot fedezhetünk fel, ám érdemes az esti órákban is visszalátogatni ide. Bár a viharos történelmű palota fénye, már csak töredéke egykori önmagának, de mégis részleteiben nézve felfedezhető a régi pompa életérzése az éj sötétjében. Tekintsük meg például az Oroszlános kapu fenséges oroszlánszobrainak látószögéből a palota belső udvarát. Látni fogjuk, hogy hangulata ilyenkor mintha a dicsőséges múlt szellemét idézné...
2012. március